kapubanner for mobile

Képtelen kifizetni dolgozóit a Malév

A Malév már annyira pénz híján van, hogy csak előleget tud fizetni a bérből dolgozóinak - értesült a Népszabadság. A tulajdonosi körben Borisz Abramovicsot felváltó Vnyesekonombank elnöke kijelentette: a magyarok szerepvállalásától teszi függővé, mennyi pénzt pumpál a légitársaságba.

images

Egyelőre nem utalta át a dolgozók havi járandóságát a Malév, csupán 50 ezer forint előleget fizetett ki számukra - írja a Népszabadság, amelynek értesülései szerint az erről szóló tájékoztatót már ki is függesztették a közös helyiségekben. A fizetési késedelem a kiszervezett cégeket is érinti, mint például a földi kiszolgálást végző Malév Ground Handlingot.

A munkavállalók nem hivatalosan azt a tájékoztatást kapták, hogy a bérek hátralévő részét a cég február 10-én esedékes közgyűlése után kapják meg, bár való igaz, a lap információi szerint a vállalat vezetése és a szakszervezetek nemrég pont arról állapodtak meg, hogy a béreket minden hónap 10. napjáig fizetik ki. Mint ismert, a cég pénzügyi nehézségei következtében decemberben már arra kényszerült, hogy döntsön, repülőgépei lízingdíját vagy dolgozóit fizeti ki.

Az orosz VEB bank részvétele a Malév válságkezelő intézkedéseiben attól függ majd, hogy hogyan vesz részt a magyar fél a légitársaság anyagi helyzetének javításában - mondta Vlagyimir Dmitrijev, a nemrég Malév-tulajdont szerzett VEB bank elnöke.

Jogi lépéseket tett a LESZ

A fentiek miatt a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) bejelentést tesz az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőségen - áll a szakszervezet közleményében. A LESZ álláspontja szerint a lépés megengedhetetlen, ugyanis azon dolgozók és családjuk megélhetését, anyagi biztonságát sodorja veszélybe, akik nélkül a Malév csoport nem működhetne.

A szakszervezet megemlíti továbbá, hogy a vállalatnál 2007 közepe óta változatlanok a bérek, sőt egyes munkakörökben csökkentek is a fizetések. Ezért a LESZ, azon túl, hogy a jelenleg esedékes bérek azonnali kifizetésére szólítja fel a cég tulajdonosait - az orosz Vnyesekonombankot, Költő Magdolnát és Kiss Kálmánt -, bejelenti, hogy bértárgyalásokat is kezd, amelyeken azonnali fizetésemelést követel a cégnél dolgozóknak. A magyar állami szerveket, a Magyar Fejlesztési Bankot és a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t pedig arra szólítják fel, hogy tegyék minden további segítség, támogatás előfeltételévé a dolgozók bérének megnyugtató rendezését.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek