kapubanner for mobile

Később kell majd a mentorprogramra jelentkezni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A korábbi gyakorlattal szemben idén nem szerepel a felsőoktatási jelentkezési lapon az a rubrika, amellyel a hátrányos helyzetűeket segítő mentorprogramra jelentkezhetnek a felvételizők - írja a Magyar Hírlap.

Az Oktatási Hivatal elnöke tájékoztatása szerint ezzel csak a program szervezői és résztvevői közötti kapcsolatfelvétel költségei csökkenek, hiszen a jelentkezési lapon a felvételizők jelezhetik hátrányos helyzetüket, így a programszervezők közvetlenül keresik meg őket. A programvezető szerint azonban nyomtatási hiba történt.

Nem jelölhetik a felvételizők az idei jelentkezési lapon a szaktárca által finanszírozott, és a HÖOK által koordinált mentorprogramban való részvételi szándékukat, ugyanis nincs erre vonatkozó kérdés az adatlapon. Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke szerint erről decemberben döntöttek az illetések. A Magyar Hírlapnak elmondta: a változtatással mindössze a program szervezői és résztvevői között csökken a kapcsolatfelvétel költsége, nem változik azonban a programban részt vevők lehetősége.

"Mivel a felvételizők a jelentkezési lapon nyilatkoznak a hátrányos helyzetükről, ez alapján megállapítható, hogy jogosultak-e a mentorprogramban való részvételre. Ezután az Oktatási Hivatal ezeket a fiatalokat a felvételi eljárásban közvetlenül keresi meg" - indokolta a változtatást Bakonyi.
A HÖOK által működtetett program vezetője, Szűcs Gabriella azonban az oktatási tárca mulasztásáról számolt be: december 10-én, a jelentkezési lapok megjelenésekor jelezték az oktatási tárcának, hogy hibásan, az mentorprogramra való jelentkezés nélkül nyomtatták ki a dokumentumokat. Ekkor a minisztérium azt javasolta a HÖOK-nak, hogy később küldjék ki a csaknem nyolcezer érintett fiatalnak a jelentkezési lapokat.

2009 tavaszától a Katapult Mentorprogram új, HÖOK Mentorprogram - Felsőoktatási mentorhálózat néven működik tovább. A programban jelenleg csaknem 2000 fiatal vesz részt, és a célja, hogy megakadályozza az elsőéves hátrányos helyzetű hallgatók lemorzsolódását. Egy mentornak maximum hat mentoráltja lehet, a mentorok tevékenységükért támogatásban részesülnek.

Magyar Hírlap, Aktív Szemeszter, edupress.hu

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek