Két év alatt 70 százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában
A román képviselőház elfogadta azt a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében a következő két évben mintegy 70 százalékkal nőnek az öregségi járandóságok - írja az MTI.
A tervezetet Lia Olguta Vasilescu volt munkaügyi miniszter terjesztette be. A képviselőház már tavaly decemberben megszavazta a jogszabályt, amely később nem állta ki az alkotmányossági normakontrollt, így visszakerült a parlamenthez kiigazítás végett. A tervezett nyugdíjemelések tekintetében a honatyák nem változtattak, így szeptembertől 15 százalékkal nő a nyugdíj. Lényeges emelés jövő év szeptember 1-jétől lesz, akkor a nyugdíjpont - aminek alapján kiszámolják az öregségi járandóságokat - értéke elérné az 1775 lejt. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak már a jövő év őszén több mint 60 százalékkal lesznek magasabbak a jelenleginél, és 40 százalékkal haladják meg a szeptember 1-jén megemelt nyugdíjakat.
A törvényt 197 honatya támogatta 70 tartózkodás mellett, egy ellenszavazat sem volt. Ennek ellenére a fő ellenzéki pártok kételyeiket fejezték ki, hogy lesz-e elég pénz az állami költségvetésben a tervezett nyugdíjemelésre. Azzal vádolták a kormányt, hogy populista intézkedéseket hoz a jövő évi parlamenti választások előtt. Viorica Dancila miniszterelnök és Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korábban többször kijelentették, hogy van pénz a költségvetésben a nyugdíjemelésekre, és arról biztosították a közvéleményt, hogy a tervezett emelések fenntarthatók.
A jogszabály csak akkor lép hatályba, ha Klaus Iohannis elnök is aláírja, aki korábban már többször azt vetette a kormány szemére, hogy fenntarthatatlan kiadásokba bocsátkozik az államadósság növelésének terhére.
Az idei első negyedévben 1227 lej (84 ezer forint) volt az átlagnyugdíj Romániában.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?