Két hét múlva lejár az éves beszámolók közzétételének határideje
Bár a cégvezetők számára a május 31-i dátumról főképpen a társasági adóbevallások benyújtásának határideje jut eszébe, legalább ennyire fontos, és mulasztásának következményeit tekintve is meghatározó jelentőségű, hogy az éves beszámoló közzétételére és letétbe helyezésére vonatkozó határidő is ekkor jár le.
Mindazon kettős könyvvitelt végző gazdasági társaságok (ideértve külföldi székhelyű vállalkozások hazai fióktelepét is), amelyek üzleti évének fordulónapja december 31-én van, május 31-ig tehetik közzé és helyezhetik letétbe éves beszámolójukat (Összevont – konszolidált – beszámoló esetén ez a határidő június 30.). Ezt a kötelezettséget immár öt éve elektronikus úton teljesíthetik oly módon, hogy az Elektronikus Szolgáltató Rendszeren (népszerű nevén: az Ügyfélkapun) keresztül megküldik azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálata részére.
Fontos tudni, hogy benyújtáskor nem elegendő az éves beszámolót elküldeni, mellé az alábbi dokumentumokat is csatolni kell:
· Kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó könyvvizsgálói jelentést
· Az adózott eredmény felhasználására vonatkozó javaslatot
· A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerinti kitöltött elektronikus űrlapot
· A közzétételi költségtérítés fizetését igazoló bizonylatot
Az éves beszámoló részét nem képező üzleti jelentés nem tartozik ugyan ebbe a körbe, azonban annak megtekintését a vállalkozó székhelyén minden érdekelt részére biztosítani kell. Emellett lehetővé kell tenni, hogy arról minden érdekelt teljes vagy részleges másolatot készítsen.
A nemzetközi számviteli standardok (IFRS) alapján jelentő cégeknek a fent felsorolt dokumentumokat az internetes honlapjukon is közzé kell tenniük, és azok megtekinthetőségét legalább a következő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig folyamatosan biztosítaniuk kell.
Akár megszüntetés is lehet mulasztás következménye
A közzététel és letétbe helyezés elmulasztása igen súlyos szankciókkal jár. A mulasztó társaságnak az adóhatóság szigorával kell számolnia:
· A közzétételi határidő letelte után 15 nappal az adóhatóság 500 ezer forint mulasztási bírság kiszabása mellett felszólítja a társaságot a beszámoló közzétételére és letétbe helyezésére.
· A fenti határidő letelte után az adóhatóság ismételten felszólítja a társaságot 1 millió forint mulasztási bírság kiszabása mellett. A pótlásra rendelkezésére álló időt 60 napban állapítják meg.
· Amennyiben a kétszeri felszólítás is eredménytelennek bizonyul, az adóhatóság - felfüggesztés nélkül - törli a társaság adószámát, illetve kezdeményezi a cégbíróságnál a cég megszűntnek nyilvánítását.
· A mulasztási bírság kiszabása nem alkalmazható abban az esetben, ha az adózó a mulasztás elkövetésekor felszámolás vagy végelszámolás alatt állt. Azonban ez a körülmény sem menti fel őt a közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség alól.
Emellett harmadik fél is kezdeményezheti a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárását, ha a közzététel elmaradása az ő jogos érdekeit érinti.
Hogyan javítható?
„A jogszabály 2013. decembere óta érvényes módosítása nyomán a már közzétett beszámoló a Céginformációs Szolgálat honlapjáról nem távolítható el, és a beszámoló ismételt, eltérő tartalommal történő közzétételére sincsen mód – hívja fel a figyelmet Varga Péter, a a BDO Magyarország könyvvizsgálati üzletágának cégvezető partnere. – Ha olyan beszámolót tesznek közzé, amely hibás adatokat tartalmaz akár a mérlegben vagy az eredménykimutatásban, akár a csatolt dokumentumokban, a hibát a számviteli törvény szabályai szerint a könyvelésben kell majd helyesbíteni, és annak tényét a következő üzleti évről készített beszámolóban kötelező feltüntetni.”
Akikre a kötelezettség nem vonatkozik
Az éves beszámoló május végi közzétételére mintegy félmillió hazai gazdasági társaság kötelezett. Kivételt képeznek azon szervezetek,
· amelyeket nem a cégbíróság jegyzett be (például alapítványok, sportegyesületek, társasházak, vadász-, vízügyi-, egyéb társaságok, egyesületek, pártok, ügyvédi irodák, egyéni vállalkozók, egyházak és szakszervezetek)
· amelyeket ugyan cégbíróság jegyzett be, de a jogszabály alapján nem kell beszámolót készíteniük (például bevételi nyilvántartást vezető evás bt és kkt., egyéni cégek, külföldiek magyarországi kereskedelmi képviselete)
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk
- A fogyatékossággal élők gazdasági aktivitása - grafikon 4 hónapja
- Nagy a baj: lejjebb sorolhatják Magyarországot az adósság miatt 4 hónapja
- Ezek a leggazdagabb magyar települések 6 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 7 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 7 hónapja
- Milliárdos programokkal és adócsökkentéssel védi meg a kormány a magyar munkahelyeket 8 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 10 hónapja
- 10+1 dolog, amiről tudnia kell, ha kft.-t alapít Magyarországon 11 hónapja
- Ez a titka annak, hogy foglalkoztatási nagyhatalom lett Magyarország 11 hónapja
- 800 ezer magyar nyugdíjas a létminimum alatt él 11 hónapja
- Így változott a gazdaság teljesítménye a KSH friss adatai szerint 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?