Két ütemben épít le a Danone
A leépítés ellenére régiós központ marad a budapesti Danone Kft. – írja a Világgazdaság Online.
A Danone Kft. által elbocsátott dolgozókat a kormány nem hagyja magára – hangoztatta a parlament honlapján a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor a jobbikos Sneider Tamás írásbeli kérdésére közölte, hogy a Danone Kft. ügyvezető igazgatója, Paolo Maria Tafuri levélben tájékoztatta a Danone Kft. budapesti üzemében gyártási tevékenység 2015-ben tervezett megszüntetéséről. A cég budapesti gyártási kapacitásának kihasználtsága olyan alacsony, hogy azt hosszú távon már nem tudnak fenntartani. A 276 fős teljes létszámból 155 embert érintő leépítési szándékbejelentést tettek a Fővárosi Kormányhivatal Munkaügyi Központjánál.
A csoportos létszámcsökkentés első üteme során 2015 áprilisától 2015 májusáig 78 dolgozót bocsátanak el. A második ütemben 2015. júniusától 59 üzemi dolgozónak és 18 más munkakörben foglalkoztatottat küldenének el. Magyarországon kívül a német (Hagenow) és az olasz (Casale Cremascó) gyárakat is felszámolja a cég, összesen 325 munkahely szűnik meg.
A lap azt is megtudta, hogy a Danone Kft. továbbra is régiós központ marad a Danone-csoport hálózatában, folytatja magyarországi kereskedelmi tevékenységét, és termékei továbbra is elérhetőek lesznek a hazai piacon. A magyarországi tejtermelő partnereiktől a tejet a jövőben is felvásárolják, de a joghurtokat francia, lengyel, német vagy román üzemekben gyárthatják majd.
Világgazdaság Online

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek