Kétórás vasutassztrájk lesz hétfőn Egerben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA LIGA szakszervezeti tömörülés kétórás vasutassztrájkot tart hétfőn Egerben, ezzel juttatják kifejezésre szolidaritásukat az egri megyei kórház működtetésének privatizációja ellen fellépő sztrájkolókkal - jelentette be Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke csütörtökön Győrött.
Közlése szerint október 6-án reggel nyolc és tíz óra között nem indulnak vonatok Egerből. A Ligához tartozó, fegyveres és rendvédelmi területen dolgozók pedig demonstrációt szerveznek a kórház előtt - mondta az elnök. Gaskó István valószínűsítette, hogy az ősz folyamán egyéb akciók, demonstrációk, sztrájkok szervezésére is rákényszerülnek, mivel megítélése szerint helyi konfliktusok nagy számban előfordulhatnak. Példaként hozta fel a ferihegyi repülőteret, ahol - mutatott rá - egyebek között a pilóta-elbocsátások miatt feszültségek vannak.
Megítélése szerint nem zárultak le a vasutassztrájkok sem, mert az életkörülményeik javítását szolgáló követeléseket szerinte "leginkább politikai bosszúból" nem teljesítették. Ez lett a következménye annak, hogy a vasutasok merészen kiálltak az egészségbiztosítási privatizáció ellen - mondta. Az elnök úgy vélekedett, valószínűleg a Postánál és a Volánnál sem kerülhetők el a demonstrációk, hiszen a Postánál egyes tevékenységek kihelyezése, illetve a Volánok privatizációja komoly veszteséget jelenthet a munkavállalók foglalkoztatásánál.
Az elnök kijelentette: a LIGA fontosnak tartja a magyar szakszervezeti mozgalom akcióképességének javítását. Szeretnék javítani a LIGA-ban is a munkavállalókért történő fellépés hatékonyságát, ezért szervezték meg a LIGA-heteket Nyugat-Magyarországon.
A csütörtökön elkezdődött program keretében továbbképzik a szakszervezeti vezetőket, és Győrött az ipari parkban szolgáltatásokat nyújtanak a szakszervezeten kívüli munkavállalóknak is. Ennek keretében egyebek között jogsegélyszolgálatot és érdekvédelmi tanácsadást tartanak, továbbá ismertetik a Munka törvénykönyve alapján azokat a fontos kérdéseket, amelyeket a munkavállalóknak ismerniük kell.
Kiss Zoltán, a Nyugat-magyarországi Regionális Szolgáltató Iroda érdekvédelmi tanácsadója a sajtótájékoztatón elmondta: a nagyvállalatok mellett vállalják a kis- és középvállalkozások munkavállalóinak érdekvédelmét is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?