Kezdődik az elbocsátás a dorogi Colgate-gyárban
Felszámolja a Colgate-Palmolive Kft. dorogi gyárát, szeptemberben 90 dolgozót bocsátanak el - tájékoztatta a dorogi munkaügyi központ kirendeltség-vezetője az MTI-t.
A vállalat az év végéig zárja be az üzemet, ez 114 ember elbocsátását jelenti érint, amely a teljes dolgozói létszám - mondta el Romanek Etelka, hozzátéve, hogy a Colgate korrekt módon, a foglalkoztatottak sérelmét enyhítve hajtja végre a leépítést. A vállalat minden dolgozóját segíti új munkahelyet találni, 190.000 forint átképzési segélyt biztosít személyenként és a szokásos felmondási összegnél magasabb juttatást fizet.
Petrás Edit HR-igazgató tájékoztatása szerint a vállalat a jövőben is folytatja termékei forgalmazását Magyarországon, a kereskedelmi szervezet megmarad. A Colgate-Palmolive Magyarország Termelő Kft. dorogi gyáregysége 1993-tól üzemelt, a gyárban korábban a Fabulon-család kozmetikumai készültek.
A Colgate-Palmolive márciusban közölte, hogy a brassói (Brasov) gyárát szintén bezárja, a romániai termelést pedig a vállalat lengyelországi egységei veszik át. Ennek következtében 190 dolgozótól válnak meg.
A vállalat közleménye szerint a romániai gyár bezárása egy 2005-ben ismertetett terv része volt, ami az amerikai csoport hatékonyságának növelését célozta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?