Ki írta alá a BKV tanácsadói, végkielégítési szerződéseit?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTóthfalusi György 2007 nyarától 2009 őszéig volt az igazgatóság elnöke. Ez alatt az idő alatt sem ő, sem az igazgatóság többi tagja nem írt alá ilyen szerződéseket - olvasható a BKV közleményében. A Magyar Rádió viszont másképp tudja.
Tóthfalusi György, az igazgatóság elnöke az igazgatóság egy másik tagjával írta alá Antal Attila volt vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetését, de az sem végkielégítést, sem felmentési időt nem tartalmazott - közölte a cég, hozzátéve: a volt vezérigazgató az időarányos prémiumot és a ki nem vett szabadság megváltásra szolgáló összeget kapta meg.
Az MR1-Kossuth Rádió azionban úgy értesült, hogy Tóthfalusi írta alá azt a végkielégítési szerződést, amelynek nyomán Futó Sándor igazgatósági elnöki főtanácsadó 30 millió forinttal távozott a közlekedési társaságtól.
Az ATV vasárnap arról számolt be, hogy Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók Tóthfalusi Györgyre is terhelő vallomást tettek.
MTI/Népszava/Magyar Rádió
Az MR1-Kossuth Rádió azionban úgy értesült, hogy Tóthfalusi írta alá azt a végkielégítési szerződést, amelynek nyomán Futó Sándor igazgatósági elnöki főtanácsadó 30 millió forinttal távozott a közlekedési társaságtól.
Az ATV vasárnap arról számolt be, hogy Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók Tóthfalusi Györgyre is terhelő vallomást tettek.
MTI/Népszava/Magyar Rádió
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?