Ki kap majd állami nyugdíjat?

Alap kérdés: jár-e az ominózus 24 százaléknyi járulékfizetés után a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szolgáltatása a pénztártagoknak. Még mindig csak annyi biztos, hogy az Alkotmánybíróság hamarosan dönt a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban. Ettől függ, annak a 97 ezer állampolgárnak a jövője, akik azt választották, hogy lemondanak a munkáltatója által fizetett 24 százaléknyi nyugdíjjárulékról, és megpróbál tisztességes nyugdíjat teremteni a 10 százaléknyi munkavállalói befizetéséből. A kérdésben érintettek azok is, akik a kormány által felajánlott "választási lehetőséget" mérlegelve inkább visszatértek az állami rendszerbe, és átadták a felhalmozott nyugdíjvagyonukat az államnak. (Akik 2011 és 2051 között mennek nyugdíjba, azok esetében a kalkulált nyugdíj és a tisztességes megélhetéshez szükséges összeg között évi 532 ezer forint a különbség.)

Amennyiben az Alkotmánybíróság döntése nemleges lenne, az azt is jelentené, hogy a munkáltatói járulék néven futó, az állami nyugdíjkasszába kerülő tétel egyszerűen csak adó, így azután nem jár semmiféle szolgáltatás. Bár a maradók tudatában voltak ezzel, a közel 100 ezer ember diszkriminációja vitán felül áll. A mindenkori kormány gyökeresen átalakíthatja a nagy ellátórendszereket, amely minden esetben jelentős érdeksérelmekkel is jár. Az azonban döntő az IDEA elemzése szerint, hogy ennek negatív hatásaira az érintetteknek módja van-e felkészülnie, alkalmazkodnia. Az előbbiek alapján a visszalépők nem szenvedtek el lényegi érdeksérelmet, nyugdíjjogosultságuk nem veszett el, mivel a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer átvállalta azt, a befizetéseket pedig inflációkövetéssel számítja majd be a nyugdíjba vonulás időpontjában. Az átlépők az egyáltalán nem garantált reálhozam lehetőségétől estek el. Az Alkotmánybíróság ezért úgy is érvelhet, hogy az állam nem vett el semmiféle jogosultságot, a jelenlegi szabályok szerint - csak a reálhozam lehetőségét, és csupán a járulékfizetési megoszlás alapján körülbelül 25 százaléknyi majdani nyugdíjjogosultságot vállalta magára, nem sértve például a befizetésekkel arányos nyugdíjellátást.

Ha mégis kapnak nyugdíjat a maradók

Ha az Alkotmánybíróság úgy határozna, hogy a 100 ezer pénztártag 24 százaléknyi befizetése után mégis keletkezne szolgálati idő, vagyis az érintett jogosult lenne állami nyugdíjra, akkor mi lesz a visszalépő hárommillió állampolgárral? A kialakult helyzet ugyanis ekkor az ő diszkriminációjukat jelentené, mivel nem voltak tisztában a választás kimenetével. Az Alkotmánybíróság nem várhatja el, hogy minden állampolgár tisztában legyen azzal, hogy a szituáció alkotmányellenes, és ezért ne a veszteségminimalizáló alternatívát válassza. A 100 ezer embert pedig racionalitása és jogállamba vetett bizalma vezérelhette akkor, amikor nem fogadta el az ajánlatot. Ha a maradóknak mégis jár az állami nyugdíj, azzal önmagában még nem oldódik meg minden bizonytalanság. A kormány nem rendezte a magánnyugdíjpénztárak helyzetét, amelyek jelentős működési veszteséget termeltek rentábilis létszám híján, amit egyelőre a maradó pénztártagok állnak.

Pénztári rendszer önkéntes alapon

Vissza lehet-e állítani a magánnyugdíjpénztári rendszert? A "jogsértő" állapot megszűntetése lehetséges, ehhez azonban arra van szükség, hogy a visszalépők számára újra lehetőség nyíljon arra, hogy - önkéntes alapon - belépjenek a pénztárakba. Technikailag a kifizetett reálhozam-tömeg elszámolása nem okozhat problémát, ahogy az sem, hogy a kormány hatványozottan számol a magánnyugdíjpénztári vagyonnal gazdaságpolitikai céljai megvalósításához.

Ez megvalósítható úgy, hogy a pénztári rendszerben maradók is hozzájuthatnak a reálhozamhoz. Igaz, a visszalépett tagok államhoz került eszközállományának értékesítése megkezdődött, de a pénzt tíz-tizenöt év múlva kell visszajuttatni a nyugdíjkasszába. A beszedett vagyont az állam a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben befizetésként jóváírja. Könnyen látható, hogy a felosztó-kirovó rendszer sajátossága révén a kormány megteheti, hogy hamarabb jut forráshoz, jóllehet, így kel[etkezik egy fedezetlen kötelezettség, amiért később kell helytállnia az állami nyugdíjkasszának. (A magyar családok kétharmada mindössze néhány hónapot tudna átvészelni, ha a fő kereső elvesztené a jövedelmét.)