Kiemelt projektekről döntött a kormány
Újabb 17 kiemelt projekt kapott zöld utat a kormánytól. Ez azt jelenti, hogy az 5 ágazati és 12 regionális fejlesztés tartalmi kifejtettsége és szakmai alátámasztottsága alapján a kormány indokoltnak tartja megvalósításukat. Annak mikéntjéről és költségeiről azonban még további egyeztetések után születik csak végső döntés.
A szerződéskötésig a projektgazdáknak be kell nyújtaniuk egy részletes megvalósíthatósági tanulmányt, mégpedig költségelemzéssel, illetve be kell szerezniük a végrehajtáshoz szükséges hatósági engedélyeket. A most befogadott 17 projekt közül 10 már korábban is megfordult a kormány asztalán: akkor a kabinet visszadobta továbbfejlesztésre.
A szerződéskötés előre kitűzött időpontja projektenként változik a tervezett beruházás nagysága és végrehajtásának összetettsége szerint. Egy biztos: miután a kormány mostani döntése a 2007-2008-as akcióterv keretét érinti, legkésőbb az akciótervi időszak végéig, tehát ez év december 15-ig alá kell írni a szerződéseket. A függőben maradó ügyekben a kormánynak egyedi döntéseket kell hoznia.
Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy nehezn tartható a kormánydöntéstől a támogatási szerződés aláírásáig megszabott maximálisan hat hónap. Ennek egyik oka, hogy a projektgazdák gyakran járatlanok a projektmenedzsment terén, illetve előfordul, hogy menet közben módosítanak eredeti terveiken. Továbbá időigényes az adminisztrációs folyamat során felmerülő problémák korrigálása, és a benyújtott dokumentáció hiányosságainak pótlása is.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség segítséget nyújt a projektgazdáknak: igény szerint egyedi "útvonalterveket" készít azért, hogy világossá váljon, mihez mennyi időre lesz szükség. Az ügynökség akkor sem áll el a szerződéskötéstől, ha a procedúra hat hónapnál hosszabbra nyúlik. A kormány által jóváhagyott projektek ugyanis nélkülözhetetlen fejlesztéseket tartalmaznak.
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?