kapubanner for mobile

Kilátástalan helyzetben a kutatók

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézetei nagyon közel állnak ahhoz, hogy likviditási gondjaik legyenek - ezt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Pálinkás József, az MTA elnöke, aki szerint nemcsak az intézmény, hanem az egyetemek kutatói is nehéz helyzetbe kerültek a pályázati pénzek zárolása miatt.

Mindez 2, 5 milliárd forintos hiányt jelent az akadémiai kutatóhálózatban - tette hozzá. Pálinkás József szerint nehéz kutatókat Magyarországra hozni úgy, ha az országról az a kép alakul ki, hogy itt kutatás-fejlesztési pályázatokra nincs pénz, és az érvényes szerződések ellenére sem fizetnek. A kormánynak ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell - mondta az elnök, aki az egyedüli jelölt lesz az MTA következő elnökválasztásán.

Népszava/Magyar Nemzet
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk