kapubanner for mobile

Kilép a mobil-világból a Siemens

A Siemens vezetőségének tanácskozásán véglegesítették a cég mobiltelefon-gyártó üzletágának bezárását. Sajtóértesülések szerint a gyártást a jövőben a Ningbo Bird nevű gyártó veszi meg, ám a dolgozók továbbfoglalkoztatása még mindig bizonytalan.

Becsapva érzik magukat a Siemens dolgozói, amiért a nyáron bevezetett -bérnövekménnyel nem járó- hosszabb munkaidő után most eladósorba került a cég. Az IG Metall képviselője úgy nyilatkozott, hogy "az alkalmazottak már éppen elég áldozatot hoztak" és úgy látják, hogy többletmunkájukkal csupán "az eladósorba került menyasszonyt kellett kistafírozni".

Félelmük nem alaptalan, mivel sem a vállalatvezetőség, sem pedig a Ningbo Bird mindezidáig nem nyilatkozott arról, hogy a későbbiekben hány alkalmazottat kívánnak továbbfoglalkoztatni a volt siemens-dolgozók közül. Bár a vállalatvezetés tagadja a gyártó-egységek eladási szándékát, annyi már most bizonyos, hogy a 152 millió eurós veszteséget produkáló mobiltelefon-gyártást a továbbiakban lehetetlenség folytatni. Mindazonáltal a cég szóvivője bejelentette, hogy nyitottak minden megoldásra, ami megmentheti, vagy továbbviheti az eddigi gyártást, ám arról mindezidáig nem esett szó, hogy az összességében 430.000 siemens-alkalmazott közül hány fizikai munkást bocsátanak el az elkövetkezendő hónapokban.

A Világgazdaság jelentése nyomán
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek