Kisgyermeket erőszakkal megetető óvodai dolgozókat ítéltek el
A három elkövetőt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és eltiltotta őket foglalkozásuktól.
A Fejér Megyei Főügyészség fellebbezése alapján felfüggesztett börtönbüntetésre és foglalkozástól eltiltásra ítélte a Székesfehérvári Törvényszék azt a három óvodai dolgozót, akik erőszakkal próbáltak megetetni egy kisgyermeket - olvashatóü az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint az asztalnál ebédre váró kisgyermek egyik kezét az egyik, másik kezét a másik vádlott hátra fogta, a harmadik terhelt pedig kanállal az ételt a szájába tette, amelynek hatására a gyermek sírni kezdett. Az óvodai dolgozók a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, azonban a tiltakozó, síró gyermek félrenyelt, így azt abbahagyták.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványtól eltérően mindhárom elkövetőt 120 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett.
A Székesfehérvári Törvényszék a november 9-ei tárgyaláson az ügyészi fellebbezés alapján az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A bíróság a kiszabott büntetést mindhármuk esetében súlyosította, az elkövetőket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és a foglalkozásuktól is eltiltotta.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon