Komoly gondokat okoz a születésszám növekedése Londonban
London fiatalokat importál és öregeket exportál - mondták régebben teljes joggal. Évtizedeken keresztül nagyon sok ember azért érkezett a brit fővárosba, hogy egyetemre járjon, vagy tanuljon, s el is költözött, amikor a gyerekei nagyobbak lettek és több helyet igényeltek, esetleg taníttatni kellett őket, vagy nyugdíjba mentek. Egy meglepő demográfiai változás azonban drasztikusan lelassította ezt a népesedési futószalagot.
London lakossága a jelenlegi csaknem 8 millióról több mint 9 millióra nő 2031-re
London tehát egyszerre fiatalodik és öregszik, és mindenekelőtt válik egyre nagyobbá. A Nagy-Britannia más részeibe irányuló nettó lakosságkiáramlás fele akkora, mint 2005-ben volt, és részben azért, mert megnőtt a Londonba érkezők száma. A külföldi bevándorlók száma, ha kisebb mértékben is, mint ezelőtt, de továbbra is növekedést mutat. A jelenlegi trendet figyelembe véve London lakossága a jelenlegi csaknem 8 millióról több mint 9 millióra nő 2031-re, vagyis annyival gyarapodik, mintha Nagy-Britannia második legnagyobb városát, Birminghamet a fővároshoz csapnák. Az etnikai kisebbségek hamarosan a növekmény csaknem háromnegyedét fogják adni.
Ez a növekedés azonban egybeesett a kormányzati kiadások csaknem száz év óta legszigorúbb megkurtításával, s így nem csoda, hogy a várostervezők most csak vakarják a fejüket, nem tudják, hogyan biztosítsanak olyan szolgáltatásokat, mint az oktatás és az egészségügyi ellátás, és azt sem, hogy - figyelembe véve London hosszú távon jelentkező lakásproblémáit - hol az ördögben fog lakni a megnövekedett lakosság.
Az elemi iskolák voltak az elsők, amelyek riadót fújtak. A London Councils nevű, London 32 kerületét képviselő lobbicsoport 2008 óta figyelmeztetett arra, hogy szakadék fog tátongani a gyerekek és a számukra rendelkezésre álló iskolai helyek száma között. Ma ez a probléma már létezik. Az iskolai férőhelyek száma Anglia-szerte kevés, de különösen nagy a gond a fővárosban. A londoni városi önkormányzat szerint Nagy-Londonban 2015-16-ban mintegy 70 ezer iskolai férőhely fog hiányozni. Novemberben a kormány beleegyezett abba, hogy 250 millió fontot adjon a fővárosnak az iskolai helyek számának növelésére, ami jó irányba tett lépés volt ugyan, de messze elmaradt attól, amire szükség lett volna.
Iskolaépítés rohamléptékben
A kelet-londoni Barking és Dagenham kerület jól példázza a problémákat. A 2010-ig tartó évtizedben itt volt a legnagyobb a lakosság növekedése Nagy-Londonban (58 százalék), s itt a legnagyobb az iskolai férőhelyek iránti igény. Az általános iskola alsó tagozatán 43 százalékkal lesz több az igénynövekedés a 2010-11-es és a 2015-16-os tanév között. Az elmúlt három évben a kerületben csaknem 8000-rel gyarapodott az elemi iskolai férőhelyek száma.
A kerületi tanács útépítésre szánt összegeket irányított át iskolaépítésre, hivatalokat alakított át iskolákká és tárgyalást kezdett az ingatlantulajdonosokkal arról, hogyan lehetne iskolai célokra használni üres raktárakat és üzleteket. A kormánytól novemberben kapott 250 millió fontból Barking és Dagenham 24 millió fonttal részesedett, de az illetékesek úgy számítják, hogy 2017-ig még legalább 23 tantermet kell létesíteni az első osztályosoknak, legalább 34-et a 11 éveseknek és 400 új helyet a végzősöknek, akiknek a száma a későbbiekben tovább fog nőni. A kerület számításai szerint ez évente 50 millió fontot igényelne.
Nem valószínű, hogy akadna olyan kerület, amely a nyilvánosság előtt alábecsülné jövőbeni igényeit. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezek az adatok nem járhatnak messze a valóságtól. Más londoni kerületekhez hasonlóan Barking és Dagenham is kezdi érezni a nyomást, amely abból származik, hogy sok család - különösen a nagy családok - az olcsóbb megélhetés reményében kiköltözik London belvárosából. 2011 végén a házárak ebben a kerületben voltak a legalacsonyabbak London területén a földhivatali nyilvántartás szerint, s a lakások bérleti díja is a londoni átlag alatt maradt. A Londonon belüli, a külvárosok felé tartó mozgás valószínűleg növekedni fog, ahogy a kormány tovább nyirbálja a jóléti kiadásokat.
De nemcsak az iskolákkal, az egészségüggyel is gond van. Az Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) sokáig küzdött azért, hogy javítsa a szolgáltatás London növekvő, etnikailag sokszínű és folyamatosan változó lakosságának. Sikerült is jelentős javulást elérnie a stroke kezelésében, a baleseti ellátásban, és az immunizációban, miután Ara (ma már Lord) Darzi egy 2007-es, széles körben ismertté vált elemzésében felsorolta a legsúlyosabb hiányosságokat. Ez év januárjában a szolgálat üzembe helyezett egy internetes oldalt, amelyen az ellátottak értékelhetik a családorvosi ellátást, elősegítve ezzel annak színvonal-emelkedését.
A szülészeti ellátás azonban nem készült fel a születésszám megugrására - egy kelet-londoni, évi 8000 szülésre tervezett kórház például évi 9-10 ezret bonyolít le. Az anyák halálozási aránya magasabb, mint máshol, s részben azért, mert egyes etnikai kisebbségekhez tartozó anyák csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már igen előrehaladott a terhességük. A sebészeti ellátó helyek London-szerte gyakran primitívek, s a londoni kórházaknak is az a hírük, hogy nemtörődöm módon kezelik az idős betegeket.
De nemcsak az egészségügy terén uralkodik bizonytalanság. Senki se tudja, mennyire lesznek tartósak a jelenlegi demográfiai trendek. Csökken-e a születések száma a jövőben azért, mert a bevándorlók lányai brit szokásokat vesznek fel? Nem találnak-e kedvezőbb letelepedési helyet máshol a külföldiek? És helyükön maradnak-e a tősgyökeres londoniak?
Összességében félelmetes idők járnak az oktatás és az egészségügyi ellátás, de leginkább a lakásépítés tervezőire. "Azt hittük, rendben mennek a dolgok. Tipikus ipari ország voltunk, csökkenő születésszámmal és gazdasági prosperitással. Aztán jöttek ezek az őrült születésszámok és velük a gazdasági visszaesés" - fogalmazott Baljit Bains, a Nagy-londoni Hatóság demográfiai részlegének vezetője.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hete
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hete
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 3 hete
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 3 hete
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 4 hete
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 4 hete
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 1 hónapja
- Hogyan válasszunk irodai forgószéket - HR- és vezetői szempontok 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben