kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Konfliktuskerülő elnököt keres a Fidesz

Konfliktusmentes elnökjelöltet keres szakértőnk szerint a Fidesz, így Sólyom László újrázása és Morvai Krisztina támogatása is kizárt. A példa a szerethető, de némileg elfogult Mádl Ferenc lehet. Egy biztos: az lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, akit a Fidesz-KDNP szövetség akar.

Az Országgyűlés összehívását és a kormány megalakulását követően sem szusszanhatnak fel a képviselők: legkésőbb július 5-ig ugyanis meg kell választaniuk a köztársasági elnököt is. Sólyom László mandátuma ugyanis augusztusban lejár, és a szabályok szerint minimum 30 nappal előtte dönteni kell az új elnök személyéről. (Érdekesség, hogy 1990-ben azért döntöttek úgy, hogy az államfő mandátuma ötéves legyen, hogy a választás ne essen választási évre, a huszadik évben azonban, mivel eddig minden elnök kitöltötte a mandátumát, mégis így jött ki.)

Az lesz, akit a Fidesz akar

A választások eredménye alapján kijelenthető: az lesz a köztársasági elnök, akit a Fidesz-KDNP szeretne. Államfő ugyanis abból a választójoggal rendelkező, legalább 35 éves magyar állampolgárból lehet, akit a képviselők kétharmada támogat (illetve, ha ez két próbálkozás alatt sem jön össze, a harmadik körben elég a sima többség is).

Kivéve persze, ha a párton belül nézeteltérés alakulna ki, és többeket jelölnének, erre azonban kevés az esély. Elnökjelölt ugyanis abból lehet, akit minimum 50 képviselő ajánl. A most parlamentbe jutó pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP szövetségnek, illetve az MSZP-nek van ehhez elegendő mandátuma. Mivel a Jobbik csak 47 képviselőt delegálhatott, ha nem sikerült még három politikust meggyőzniük a parlamentből, akkor jelöltjük, Morvai Krisztina még csak meg sem méretheti magát.

Sólyom nem jött be

Fideszes körökben kész tényként kezelik, hogy a renitenskedő Sólyom Lászlót ezúttal nem fogják támogatni (öt éve a Fidesz juttatta be őt a Sándor Palotába). Legutóbb Pokorni Zoltán fejtette ki véleményét, hogy a jelenlegi elnöknek nincs esélye az újrázásra. A törvény szerint pedig egyszer újraválasztható lenne, ám ez eddig csak Göncz Árpádnak sikerült.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint Sólyom László, bár a baloldalon sokan próbálták a Fidesz bábjaként beállítani, valójában egy önjáró politikus, akinek elnöki szerepfelfogásából teljes hivatali ideje alatt nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz számára terhes lenne hivatalban tartása. "Elég például a jelölési gyakorlatára, a pártokkal való egyeztetés mellőzésére gondolni, amin bizonyosan nem változtatna, ez pedig nagyban korlátozná a Fidesz káderpolitikáját" - fogalmazott a szakértő.

Emlékeztetett: Sólyom László gyakran küldött vissza törvényeket a parlamentnek megfontolásra, Alkotmánybírósághoz is több alkalommal fordult, mint elődei közül bárki; a Fidesz számára túl sok kockázattal járna egy ennyire aktív elnök. Ugyanakkor persze a Fidesz számára nehéz érveket találni Sólyom ellen is, ezt mutatja Pokorni Zoltán nyilatkozata is László Róbert szerint.
Ki lehet elnök?

Az eddig kiszivárgott lapinformációk lehetséges jelöltként tartják számon az MTA volt és jelenlegi elnökét, Vizi E. Szilvesztert és Pálinkás Józsefet, de volt, aki szerint Schmitt Pál, a MOB elnöke, fideszes EP-képviselő, vagy akár az Alkotmánybíróság nemrég leköszönt elnöke, Bihari Mihály is jelölt lehet.

"Schmitt Pál nagy valószínűséggel házelnök lesz, ő tehát kiesik. Morvai kizárt. Az eddig nyilvánosságra került nevek közül Vizi E. Szilveszteré, Bihari Mihályé és Pálinkás Józsefé vehető egyáltalán komolyan, de egyáltalán nem biztos, hogy nem forog több név a Fideszben. A párt számára kiemelten fontos, hogy a Gyurcsány-kormánnyal ellentétben ne keveredjen konfliktusba az elnökkel, a döntésnél ez lesz a meghatározó szempont" - emelte ki László Róbert az fn.hu kérdésére.

Mádl lehet a minta?

Ilyen konfliktusmentes exelnök volt egyébként Mádl Ferenc is, aki 2000 és 2002 között észrevétlen maradt a Fidesz kormányzása alatt, ám az utolsó három évben sem generált komolyabb konfliktusokat az akkori szocialista-liberális kormánnyal. Bár sokan elfogultnak tartották, szerethető elnök volt. Mádl Ferenc 2005-ben nem indult újra, ám a jogászprofesszor ötéves államfői tevékenysége megfelel a magyar alkotmányjogi szabályozás kereteinek: a magyar államfő szimbolikus erővel bír. Köztársasági elnökként végig népszerű volt. Nevéhez igen aktív és gyümölcsöző diplomáciai tevékenység fűződik.

Mádl Ferenc a politikafelettiség magasztos követelményét - Göncz Árpádhoz hasonlóan - az egyértelmű politikai kötődések és jelölési megegyezések ellenére is teljesítette elnöki mandátuma során. Nem nyúlt drasztikus eszközökhöz, az Alkotmányban foglalt jogköreinek egy részét nem használta fel. Nem élt sem a parlament feloszlatásának, sem pedig a törvénykezdeményezési jogával. Kegyelmezési jogán kívül azonban gyakran élt az elnöki vétóval. Így például 2002-ben jogilag aggályosnak tartott részei miatt visszaküldte az Országgyűlésnek a salátatörvénynek is csúfolt szociális tartalmú törvénycsomagot. 2003-ban pedig a kórháztörvényt dobta vissza.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk