kapubanner for mobile

Korrupció miatt bocsátott el két igazgatót az IKEA

Az IKEA svéd bútoráruházlánc pénteken azonnali hatállyal elbocsátotta közép- és kelet-európai igazgatóját, valamint a konszern oroszországi ingatlanjaival foglalkozó igazgatóját, miután kiderült, hogy szemet hunytak a vesztegetések felett.

A Kommerszant című orosz üzleti lap héfőn arról írt, a két IKEA-menedzser nem vett részt a korrupsban, ők csupán tudtak arról, hogy a bevásárlóközpontot építő fővállalkozó csúszópénzzel oldotta meg az energiaellátást. Az előzmény az volt, hogy két szentpétervári Mega bevásárló központot a Lenernergo áramellátó az átadás időpontjára nem tudta rákapcsolni a hálózatra, ezért a svéd konszern szerződést kötött egy vállalattal, amely dízelgenerátorok segítségével látta el árammal a két bevásárlóközpontot.

Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója tavaly túlszámlázással vádolta meg az áramot szállító céget, ez szerinte konszernjének 136 millió euró vesztességet okozott.

Az IKEA vezérigazgatója a hasonló gondok miatt azzal fenyegetőzött, hogy leállítják az IKEA oroszországi fejlesztését, ha nem következik be javulás a "hatalmas, gyakran kiszámíthatatlan bürokratikus rendszerben".

Az IKEA más országokban is keményen fellép a korrupció ellen.

MTI/Hírszerző
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek