kapubanner for mobile

Kötelező foglalkoztatni a kismamákat a közszférában - akár részmunkaidőben is

Kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni 2010. január 1-től a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, ha kérik.

images

images

Budai Bernadett kormányszóvivő a kormány szerdai ülését követően elmondta: a kabinet döntése értelmében jövő évtől a szülő kérésének a munkáltató köteles eleget tenni, a gyermek három éves koráig.

A részmunkaidős foglalkoztatás azt jelenti, hogy napi 4, illetve heti 20 órát dolgozhat a munkavállaló, de ettől, közös megegyezéssel el lehet térni, és lehetőség van a napi 6 órás foglalkoztatásra is - fejtette ki a szóvivő.

Kiemelte: az új szabály nem vonatkozik majd a hivatásos állományú munkavállalókra, azaz a rendőrökre, tűzoltókra, katonákra, de itt is lesz lehetőség megegyezésre a napi, heti munkavégzés időtartamáról.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a részmunkaidős foglalkoztatást a munkáltatónál kell majd kérelmezni, legkésőbb a fizetési szabadság letelte előtt 60 nappal, a pedagógusoknak pedig a tanév szorgalmi időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző 60 nappal korábban.

A kormány a közszférát érintő részmunkaidős foglalkoztatásról szóló jogszabály-módosítási javaslatot hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek - közölte Budai Bernadett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek