Kötelező lesz növelni a létszámot
Átlagosan a duplájára kell emelniük a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaknak dolgozóik létszámát egy készülő jogszabálytervezet szerint - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.
A kiskereskedelemben egyre kritikusabb munkaerőhiány megoldását segítő piacszabályozó intézkedés azt célozná, hogy megfelelő létszám mellett javuljon az áruházi szolgáltatások színvonala, egyúttal hatékonyabb legyen a boltok működése, a fogyasztók kiszolgálása - tudta meg a Magyar Idők.
A cikk szerint ágazati becslések szerint a várhatóan 2016-ban életbe lépő rendelkezés azzal járna, hogy a hiper- és szupermarketekben, diszkontokban a munkáltatóknak átlagosan a duplájára kellene emelniük a dolgozók jelenlegi létszámát. Ez jelentősen megnövelné a nagyvállalatok bérköltségeit.
A kötelező foglalkoztatási minimum előírását előreláthatóan forrásproblémákra hivatkozva kifogásolják majd a nagyáruházak, holott a folyamatosan növekvő kiskereskedelmi eladásokból származó nagyobb bevételek mellett idén a tervezetthez képest mintegy 15-18 milliárd forint többlet maradt náluk, miután a kormány által az idei évtől sávos adóztatás alapján hatvanszorosára emelt élelmiszerlánc-felügyeleti díjat a multinacionális vállalatok erős lobbinyomására az Európai Bizottság eddig nem engedte beszedni.
Ebben a kérdésben jelenleg is zajlik az egyeztetés Brüsszel és Budapest között.
Az átlag alatti bérek mellett az is fokozza a létszámhiányt, hogy a töretlenül bővülő forgalmat a lehető legkevesebb dolgozóval, munkakörök összevonásával, műszakok megszüntetésével igyekeztek kiszolgálni a láncok. Ez mostanra a kereskedelmi alkalmazottak kóros leterheltségéhez, több területen bérfeszültséghez, a képzett munkatársak elvándorlásához vezetett - hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.
Bubenkó Csaba elnök a lap kérdésére rámutatott: évek óta nem megfelelőek a munkakörülmények a nagyáruházakban, kimutatások szerint az ezen a területen dolgozók leterheltsége 20 százalékkal nagyobb az átlaghoz képest, egy ember kettő munkáját látja el a kasszánál, a raktárban, a bevásárlótérben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Hogyan változtatja meg a social commerce a marketplace-vásárlók viselkedését? 1 hónapja
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 2 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 3 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 3 hónapja
- Soha nem látott mennyiségű adomány gyűlt össze a Tescóban 3 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Ez a a legvonzóbb város a milliomosok számára 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?