kapubanner for mobile

Köznevelési törvény - 174 módosító javaslatot nyújtott be a Fidesz

Több mint háromszáz módosító indítványt nyújtottak be képviselők a köznevelési törvényjavaslathoz. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár jegyezte előterjesztésén csak fideszes képviselők 174 indítvánnyal változtatnának. A nagyobbik kormánypárt javaslatai közül több jelentősen átalakítaná a kormány terveit, a Fidesz-frakció oktatási kabinetje által beterjesztett módosító indítványok szövege ugyanakkor csak szerda késő este lesz hiánytalanul elérhető a Ház honlapján.

A diákoknak ne kötelezettség, hanem lehetőség legyen az egész napos iskola - javasolja módosító indítványában a fideszes Kara Ákos. A politikus úgy változtatná meg a törvényjavaslatot, hogy a foglalkozások az alsó tagozaton 16 óráig, a kötelező foglalkozások a felső tagozaton legfeljebb 14 óráig tartsanak. Ezt azzal indokolja, hogy a felsősök közül sokan délutánonként tehetséggondozó foglalkozásra, edzésre járnak. Ugyanakkor rögzítené, hogy legalább 17 óráig a szülők igénye szerint gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről. Kara Ákos az eredeti javaslatban szereplő 23 helyett 21-ben határozná meg az átlagos osztálylétszámot az általános iskolákban. Emellett megengedné, hogy a szakiskolák ne kizárólag három évfolyamosak lehessenek. Indoklása szerint a mezőgazdasági és építőipari szakmák esetében lehetővé kell tenni, hogy három és fél vagy négyéves legyen a szakiskolai képzés. Kara Ákos azt is indítványozza, hogy az érettségit követő szakképző évfolyamokon már ne legyen kötelező a heti öt testnevelés óra.

Frakciótársa, Révész Máriusz azt mondaná ki, hogy Budapesten az államosításuk után a gimnáziumok fenntartói jogát elsődlegesen a fővárosi önkormányzat, az általános iskolákét pedig elsődlegesen a kerületi önkormányzat veheti át. A gimnáziumok fenntartói jogának átvételét a kerület akkor kezdeményezhetné, ha a főváros nem él e jogával. A politikus ezt azzal indokolta, hogy a gimnáziumi oktatást Budapesten összehangoltan, egységesen kell biztosítani, így létrejöhet egy jól szervezett intézményhálózat. Az oktatási államtitkárság javaslata csak akkor tette volna lehetővé, hogy a fenntartói jogot a főváros vegye át, ha az adott kerület nem nyújtott be kérelmet.

Ivanics Ferenc azt rögzítené, hogy nemcsak a kétezernél több lakosú települések, hanem az iskola fenntartására létrejött önkormányzati társulások is átvehetnek az államtól oktatási intézményt, feltéve, hogy a települések összlakosszáma több kétezernél.

Bánki Erik és Szalay Ferenc arra tett javaslatot, hogy az alapfokú művészetoktatási intézményekhez hasonló alapfokú sportiskolák jöhessenek létre, megteremtve az utánpótlás-nevelés alapját. A sportiskolák kizárólag sportági fejlesztési feladatokat látnak el, a tankötelezettség nem lenne teljesíthető ezekben.

Láng Zsolt II. kerületi polgármester lehetővé tenné, hogy a települési vagy a kisebbségi önkormányzat által fenntartott intézmény vallásilag, világnézetileg elkötelezett legyen, ha az adott településen a gyermekek oktatása vallásilag, világnézetileg semleges intézményben is biztosítható. Javaslatát azzal indokolja, hogy amíg az állam köteles minden gyermeknek világnézetileg semleges iskolát biztosítani, addig az önkormányzatoknak indokolatlan megtiltani, hogy a helyi közösség döntése alapján iskolájuk vallási-világnézeti elkötelezettséget vállaljon, ha egyébként "semleges" állami vagy önkormányzati intézmény működik helyben. Szerinte meg kell adni a helyi közösségeknek a lehetőséget, hogy az önkormányzat óvoda vagy iskola vallási nevelést is biztosítson. Példaként említette a tanítási nap elején a közös imát vagy a tanév kezdetén és végén a közös istentiszteletet.

A KDNP-s Michl József viszont úgy módosítaná a világnézeti passzust - amely a törvényjavaslatban úgy hangzik, hogy az állami és önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem nyilváníthat ki vallási vagy világnézeti elkötelezettséget -, hogy az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteni, "a teljes nevelés-oktatási folyamatban tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését". Michl József azt is kimondaná a törvényben, hogy a középiskolai felvételnek előfeltétele a központilag szervezett írásbeli vizsga teljesítése.

A KDNP-s politikus beleírná a jogszabályba: a gyermekeket, a szülőket és munkakörükkel összefüggésben a pedagógusokat megilleti az a jog, hogy az oktatási jogok biztosához forduljanak. Bár ez nem szerepel az eredeti törvényjavaslatban, az oktatási államtitkárság korábban közölte: nincs szó az oktatási ombudsman intézményének megszűnéséről, hatáskörének csorbításáról, és továbbra is hatályban marad az a rendelet, amely biztosítja, hogy a gyermekek, a szülők és a pedagógusok az oktatási jogok biztosához forduljanak.

Michl József azt is javasolja, hogy a kötelező idegennyelvi érettségi helyett fizikából, biológiából vagy kémiából is lehessen érettségizni. Szerinte a reáltárgyak ismerete legalább olyan fontos, mint a nyelvtudás, ráadásul sok embernek "nem adatott meg az a tehetség, hogy elsajátítson idegen nyelvet". Attól még lehet jó hivatalnok, segéd-, szakmunkás valaki, hogy nem érettségizett idegen nyelvből, csak tanulta azt - írta indoklásában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek