KSH: 508 300 forint volt a havi bruttó átlagkereset az első negyedévben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzabolcs-Szatmár, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legalacsonyabb a bruttó átlagkereset.
Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 300 forint volt, 21 százalékkal nőtt éves összevetésben, ilyen mértékű növekedésre az elmúlt 15 évben nem volt példa - emelte ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi tájékoztatójában. A Munkaerőpiaci folyamatok I. negyedév című tájékoztató szerint a keresetek növekedéséhez nagyban hozzájárult a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása (az úgynevezett fegyverpénz), amely 6 százalékpontot magyarázott az emelkedésből. Ezen felül fontos tényező volt még egyebek mellett a minimálbér 19,5 és a garantált bérminimum 18,7 százalékos emelése, amelynek hatására előbbi havi bruttó 200 ezer forintra, utóbbi pedig havi bruttó 260 ezer forintra nőtt - tették hozzá.
Arra is kitértek, hogy a legjobban fizető nemzetgazdasági ág az első negyedévben a fegyverpénz jelentős keresetemelő hatása miatt a közigazgatás volt, itt meghaladta a 823 ezer forintot a havi bruttó átlagkerese, amely 810 032 forint volt az információ és a kommunikáció, illetve 807 452 a pénzügyi szolgáltatás területén. A legrosszabbul fizetett nemzetgazdasági ág - 309 ezer forinttal - a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás volt, de a mezőgazdaságban, az építőiparban és a szociális ellátásban dolgozó teljes munkaidősök átlagkeresete is kisebb volt 380 ezer forintnál. Hozzátették, hogy 2022. január-márciusban minden nemzetgazdasági ágban nőtt a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest, az energiaipar kivételével mindenütt 10 százalék felett.
A KSH adatai szerint az első negyedévében a férfiak havi bruttó átlagkeresete 24 százalékkal volt magasabb a nőkénél. A két nem közötti rés a fegyveresek magas szolgálati juttatása miatt nőtt. Arra is rámutattak, hogy az első negyedévben változatlanul a fővárosi székhellyel rendelkező szervezeteknél dolgozók bruttó átlagkeresete volt a legmagasabb, meghaladta a 639 ezer forintot. A megyék között a rangsor végén Szabolcs-Szatmár, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megye állt, ahol az átlagkereset a bruttó 400 000 forintot sem érte el. Az adatok megállapításánál a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásokat, a költségvetési intézményeket és foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteket vették alapul.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?