KSH: 426 ezer forint volt az átlagkereset augusztusban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA vállalkozásoknál 441 300, a költségvetésben 403 300, forintot ért el bruttó átlagkereset.
Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 426 500, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 283 600 forint volt, egyaránt 8,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 436 700 forint volt a bruttó átlagkereset, 8,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A bruttó kereset mediánértéke 348 100 forint volt, 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A keresetek emelkedése 1,0 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest. A 4,9 százalékos augusztusi inflációval számolva az augusztusi reálkeresetek 3,8 százalékkal voltak magasabbak, az egy évvel korábbiaknál, a júliusi 3,2 százalékos emelkedés után. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,7 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva és 292 300 forintot ért el.
A bruttó keresetek a vállalkozások körében 7,2, a költségvetésben - az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben - 10,7 százalékkal nőttek. A nonprofit szektorban egy hónap alatt 35 ezer forinttal emelkedett a bruttó átlagkereset és a júliusi 7,0 százalékosról 18,6 százalékosra ugrott a növekedés üteme, amihez a KSH magyarázata szerint hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott át a fenntartójának változása miatt. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 407 800 forintra becsülhető, 8,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
A 8,9 százalékos átlagos keresetnövekedéshez képest a feldolgozóiparban 6,8 százalékos, az építőiparban 8,8 százalékos növekedést mért a KSH. A kereskedelemben 8,1, a szállítás, raktározás területén 4,6, a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátásban 7,1 százalékkal volt magasabb az átlagkereset a tavaly augusztusinál. A költségvetési szektorban az egészségügyi dolgozók bérének 36,6 százalékos emelkedése húzta fel az átlagot, az oktatásban 6,8, a szociális ellátás területén 8,2 százalékkal emelkedett az átlagkereset. A teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma a közfoglalkozatottak nélkül számolva 187 ezerrel, 7,3 százalékkal nőtt tavaly augusztus óta. Január-augusztusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vállalkozásoknál 441 300, a költségvetésben 403 300, forintot ért el bruttó átlagkereset, ami 7,8, illetve 9,6, százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?