kapubanner for mobile

Kvótát szabhat ki Svájc az uniós bevándorlókra

Vasárnap népszavazást tartottak Svájcban, ahol a választásra jogosultak mintegy 56 százaléka járult az urnákhoz, és hajszálnyi többség, a szavazók 50,3 százaléka döntött úgy, hogy az ország állítsa vissza az unióból kiinduló bevándorlást korlátozó kvótarendszert.

Győzött a bevándorlás korlátozása a vasárnapi svájci népszavazáson. A szavazók 50,3 százaléka voksolt a szigorítás mellett.

A referendumot a jobboldali populista Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezte, mert úgy látják, hogy a "tömeges bevándorlás" a bérek csökkenéséhez és a lakbérek emelkedéséhez vezetett. A kormány, a gazdasági egyesületek és a szakszervezetek ezzel szemben ellenezték a népszavazásra bocsátott indítványt. Szerintük a külföldi munkavállalók nélkül Svájc nem tudná fenntartani a jelenlegi jóléti szintet és további gazdasági növekedést elérni - írta az Index.

Rossz hír Európa és a svájciak számára is, hogy a Svájci Néppártnak (SVP) a bevándorlás korlátozására irányuló népszavazási kezdeményezése sikeres lett - hangsúlyozta hétfőn Laurent Fabius francia külügyminiszter egy interjúban.

"Ez nyugtalanító eredmény, mert azt jelenti, hogy Svájc befelé akar fordulni. És ez ellentmondás, hiszen Svájc külkereskedelmének hatvan százalékát az Európai Unióval bonyolítja le" - emlékeztetett rá a francia diplomácia vezetője az RTL kereskedelmi rádiónak adott interjúban. "Ha Svájc bezárul, azzal a svájciak magukat fogják büntetni" - tette hozzá, kiemelve, hogy "Svájc önmagában nem képvisel jelentős gazdaságot".

A politikus emlékeztette arra, hogy a Svájc és az Európai Unió között 1999-ben a munkavállalók szabad áramlásáról és egyéb más részletekről aláírt egyezményeknek van egy "guillotine" elnevezésű záradéka, amelynek értelmében ha egy elemet az egyik fél megkérdőjelez, akkor az egész megállapodás érvényét veszti, s ez azt jelenti, hogy "most mindent újra kell tárgyalni".

A Svájccal határos Franciaországból nagyon sokan járnak át dolgozni az alpesi országba. A francia szélsőjobboldali Nemzeti Párt közleményben üdvözölte "a svájci nép éleslátását", és felszólította Párizst, ugyancsak állítsa le "a tömeges bevándorlást".

MTI / Index.hu / HR Portal
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk