Trump: a keményen dolgozó migráns munkással kivételt kell tenni
Donald Trump kivételt helyezett kilátásba a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében a kitoloncolások alól - az elnök ezt a szándékát Ohio államban tartott ünnepi beszédében jelezte.
Az elnök helyi idő szerint csütörtök késő este Des Moines-ban, az Iowai Állami Vásárközpontban az amerikai függetlenség ünnepe alkalmából tartott beszédében fejtette ki, hogy Iowa állam gazdálkodói lehetőséget kapnak arra, hogy
"kezeskedjenek a keményen dolgozó, törvénykövető migráns munkásaikért".
Elmondta, hogy az új tervet a belbiztonsági minisztérium hajtja majd végre, és a jogszabály szövege is készül már. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bűncselekményt elkövetett vagy azzal gyanúsított illegális bevándorlók elleni szigorú intézkedések folytatódnak.
Beszédében az elnök elismerte, hogy előfordultak esetek, amikor 15 éve egy helyen dolgozó bevándorlókat kemény intézkedések értek. "Ezt nem tehetjük. Együtt kell működnünk az agrárgazdálkodókkal, valamint a szálloda- és vendéglátóiparral" - fogalmazott. Kormányzati statisztikák szerint Iowa állam az Egyesült Államok második legjelentősebb agrárexportőr szövetségi állama.
Donald Trump korábban a héten már utalt arra, hogy kivételek jöhetnek a bevándorlási szabályokat illetően a mezőgazdasági vállalkozások esetében, és megemlítette, hogy a könnyítő intézkedések akár a vendéglátásra is kiterjedhetnek.
Az Egyesült Államok különböző agrárgazdálkodói szervezetei a közelmúltban többször jelezték az adminisztráció felé azokat az aggályaikat, hogy a bevándorlók sok esetben nélkülözhetetlenek működésükhöz, akár olyanok is, akiknek a tartózkodási státusza nem egyértelmű.
Ki fogja elvégezni a "piszkos munkát", ha szigorítják a bevándorlást?
- olvassa el korábbi cikkünk!
MTI
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Görögországban heves vitákat váltott ki a munkaügyi minisztérium új törvényjavaslata, amely lehetővé tenné, hogy ugyanazon munkáltatónál napi... Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4 százalékra, 2021 júliusa... Teljes cikk
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi... Teljes cikk
- Pintér Sándor: a munkavégzés nem korlátlan és nem hosszabbítható meg automatikusan 3 hónapja
- A munkahelyek és vállalkozások számának példátlan növekedését ígérte Trump 3 hónapja
- Fogy a munkaképes korú lakosság - nagy a nyomás az uniós munkaerőpiacokon 6 hónapja
- Trump: A sokszínűségi kormánytisztviselőket kötelező szabadságra küldték, szerda estére az irodáikat is be kell zárni 6 hónapja
- Donald Trump szerint új programja nyomán munkahelyek ezrei jönnek majd létre 6 hónapja
- Kötelező személyesen megjelenni a munkahelyen - Donald Trump aláírta első elnöki rendeleteit 6 hónapja
- Mire számítsunk egy kemény tárgyalótól? 8 hónapja
- Elbocsátották a dolgozót, aki politikai hovatartozás alapján nyújtott csak segítséget 9 hónapja
- Orbán Viktor: 2025 szenzációs év lesz, olyan dolgok fognak történni, amik még nem voltak 9 hónapja
- Donald Trump nyerte az elnökválasztást 9 hónapja
- "Az EU-nak be kell fektetnie a szomszédos országokba, jobb munkahelyeket kell biztosítania" 9 hónapja