Ekkora lesz a a vendégmunkás kvóta 2026-ban
A nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az utóbbi időszakban több kormányzati intézkedés is történt, amelyek eredményeként csökkent a vendégmunkások száma hazánkban. A nemzetgazdasági miniszter a vendégmunkás kvótát 2025-ben 35 ezerre csökkentette, 2026-ra pedig szintén 35 ezer főben határozza meg - tették hozzá a közleményében.
A miniszteri rendelet – a korábbi évekhez hasonlóan – a 2026-os évre vonatkozóan is szigorúan szabályozza a vendégmunkás-tartózkodási engedélyek, a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek és a beruházás beüzemelése céljából kiállított tartózkodási engedélyek kiadását.
A Kormány célja a magyar munkavállalók és munkahelyek védelme, ezzel összhangban külföldiek foglalkoztatására csak akkora létszámban kerülhet sor, amennyi a nemzetgazdaság szempontjából feltétlenül szükséges.
A szabályozás eredményességét igazolja, hogy a 2024-ben meghatározott 65 ezres, majd 2025-ben 35 ezres kvóta segítségével elértük, hogy Magyarországon a legalacsonyabb (2,6 százalék) a harmadik országbeli foglalkoztatottak aránya a Visegrádi országok körében - olvasható az NGM közleményében.
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
- Félelmek és megoldások a Fülöp-szigeteki munkavállalók alkalmazása kapcsán 4 hónapja
- "Gondoskodó szülőként" kell bánni a külföldi munkavállalókkal 4 hónapja
- A fülöp-szigeteki munkaerő szerepe a magyar munkaerő-piacon 2025-ben 4 hónapja
- Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna" 5 hónapja
- Rákaptak a multik a vendégmunkásokra, így trükköznek 5 hónapja
- Tanulhatunk a csehektől? Így lehetne hatékonyabb a vendégmunkás-rendszer 6 hónapja
- Valóban kevesebb a külföldi dolgozó a magyar munkaerőpiacon? 6 hónapja
- Így változott a hazánkban dolgozó külföldiek száma - grafikon 7 hónapja
- Nem vesznek el munkahelyet a külföldiek? – a kormány 6 pontban tisztázza a valóságot 7 hónapja
- 35 ezer vendégmunkás sem lesz elég - mi történik a magyar munkaerőpiacon? 7 hónapja
- Felkészülés a fogadásukra: mit tehet egy cég, hogy sikeresen fogadja a Fülöp-szigeteki munkavállalókat? 8 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa