Labda helyett pénzük után futhatnak a francia focisták
Tiltakozik a francia profi labdarúgóliga az ellen, hogy a szupergazdagok 75 százalékos adóját a kormány az őket foglalkoztató cégekre akarja áthárítani. A 112 első osztályú labdarúgót érintő intézkedés mintegy 30 százalékkal megnövelné a profi klubok terheit.
"Megfojtják a ligát. Franciaország el fogja veszíteni a legjobb játékosait, a francia klubok versenyképessége zuhanni fog Európában és az állam is elveszti a legjobb adófizetőit, miután ezek a játékosok el fognak menni" - mondta a France 2 közszolgálati televízió híradójának Frédéric Thiriez, a francia professzionális labdarúgó klubokat tömörítő szervezet (LFP) elnöke.
A szupergazdagok megadóztatása Francois Hollande elnökválasztási kampányának egyik legszimbolikusabb ígérete volt. Az évi egymillió euró feletti keresetekre vonatkozó 75 százalékos adót előíró törvényt azonban az alkotmánytanács decemberben megsemmisítette annak "elkobzó" jellege miatt. Az államfő ezért csütörtökön bejelentette: nem az érintett munkavállalók, hanem az őket foglalkoztató cégek fogják befizetni az államkasszába két éven át az egymillió eurónál többet kereső alkalmazottak után az egymillió feletti részre vonatkozó 75 százalékos adót.
Az LFP adatai szerint Franciaországban 112 játékos keres évente egymillió eurónál többet, köztük a Paris Saint-Germain (PSG), az Olympique Marseille (OM) és az Olympique Lyon (OL) szinte teljes gárdája. Az első becslések szerint az új adó 82 millió euróba kerülne az érintett kluboknak, ami a terheik 30 százalékos emelkedését jelentené.
"Az egész olyan, mintha egy pisztolyt irányítanának a labdarúgás felé. Ez a francia profi labdarúgás végét jelentené" - fogalmazott Bernard Caiazzo, az AS Saint-Etienne elnöke.
Az új adó a PSG költségvetésére nem jelentene igazán veszélyt, de a többi klub attól tart, hogy a legjobb játékosok elhagyják a francia ligát, miután az első és másodosztályú klubok már a tavalyi szezont is 107 millió eurós deficittel zárták, az azt megelőző év 65 millió eurós hiánya után.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?