Lassan nem lesz aki dolgozzon Kínában
Második éve csökken a munkaképes korúak aránya a kínai népességen belül; ez a folyamat a jövőben komoly gazdasági és társadalmi problémákhoz vezethet.
A munkaképes korúak csökkenését először 2012-ben mutatta ki a hivatal, és ez komoly következményekkel járó fordulópontot is jelöl az ország demográfiai történetében. Az öregedő társadalom hosszú távon munkaerőhiányhoz vezethet, ami egyes iparágakban már ma is érezhető probléma. A munkavállalók hiánya a termelékenységre gyakorolt negatív hatása mellett a béreket is felfelé hajtja. Az idősek arányának ugrásszerű növekedése emellett óriási terhet ró a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerre, ezzel az ország költségvetésére.
A kínai kormány - azért, hogy megállítsa a társadalom elöregedését - tavaly év végén bejelentette, hogy lazítja az eredeti formájában családonként egy gyermeket engedélyező egykepolitikát. Az új szabályokat az ország több tartományában idén már be is vezették. A kormány emellett a nyugdíjkorhatár kitolásával próbál "időt nyerni". A tervek szerint a nők a jövőben 55 év helyett 60 évesen, a férfiak 60 év helyett 65 éves korukban vonulhatnának nyugdíjba. A közvélemény-kutatások szerint ugyanakkor ezt a válaszadók több mint 95 százaléka ellenzi, szerintük ezek irracionálisan magas korhatárok, s fizikailag nem lennének képesek ilyen sok éven át dolgozni.
A demográfiai változások kezelése szakértők szerint a márciusban hatalomba lépett új kínai vezetés előtt álló egyik legnagyobb feladat, amelynek a megoldására gyorsan kell megoldást keresni, ugyanis évekbe telhet, mire az esetleges intézkedések tényleges hatása megmutatkozik.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 3 napja
- Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk 1 hete
- Fülöp-szigetekkel pótolnák a hiányzó magyar kamionosokat 1 hete
- Munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos korrupció miatt vettek őrizetbe két embert 1 hete
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 2 hónapja
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 2 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 3 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 3 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?