Lassítja a toborzást a Foxconn - jól dolgoznak a robotok?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKorlátozott számban vesz csak fel új munkásokat egyelőre a Foxconn Kínában, a vállalat ugyanakkor tagadja a vádakat, hogy ennek hátterében az Apple várakozásoktól elmaradó eladásai állnának. Más találgatások szerint a cég a következő években robotokat kíván alkalmazni a humán munkaerő kiegészítéseként, később felváltásaként, a felvétel mostani lassítása is már ennek jele lehet.
Legnagyobb, a dél-kínai Sencsenben található gyárában teljesen befagyasztotta a munkaerő-toborzást, többi kínai egységében pedig a korábbinál jóval szerényebb mértékben hirdet állásokat a többek között az Apple-nek, a Microsoftnak és a Hewlett-Packardnak is beszállító tajvani Foxconn - írja a South China Morning Post hongkongi napilap.
A jelenség némiképp meglepetést kelt az elmúlt évek töretlenül terjeszkedése után, a vállalat még a jelentős presztízsveszteséget okozó, komoly munkajogi visszaélésekre fényt derítő tavalyi munkajogi vizsgálatok után sem fogott abból vissza. A cég közleményében cáfolta a nyugati sajtó találgatásait, melyek szerint ennek oka, hogy az Apple eladásai elmaradnak a várakozásoktól. A Foxconn úgy fogalmaz: az új munkások felvétele egyik megrendelőjéhez sem köthető, annak oka szimplán az, hogy a holdújév után a vártnál több migráns munkás érkezett vissza gyáraiba, a vállalat emiatt döntött a munkaerő-állomány növelésének lelassítása mellett, ami legalább március végéig nem fog változni.
A Kínában összesen másfél millió embert foglalkoztató vállalat hosszú távon ugyanakkor a bérek és a nyersanyagárak növekedésével, így profitjának csökkenésével lesz kénytelen számolni. A cég ezért a következő években robotokat kíván alkalmazni a humán munkaerő kiegészítéseként, később felváltásaként, a felvétel mostani lassítása is már ennek jele lehet - írja a China Daily napilap. Az újság szerint a projekt első fázisa 5-10 éven belül indulhat, és 3 milliárd jüanes (1 jüan=35 forint) beruházással szinte teljes automatizálás valósul majd meg.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc