Lebuktatták magukat a Tesco vezetői: nem fizettek pótlékot
Telefonos konferencia buktathatja le a Tescót: a Magyar Nemzet által közölt leirat szerint az áruházlánc vezetői és személyzeti igazgatói arról beszélnek, hogy a bérszámfejtő program nem vezette a rendkívüli munkavégzést, így ha hét napon belül változott a beosztás, a dolgozók nem kapták meg a nekik járó pótlékot.
„A tegnapi nap folyamán házkutatást tartott itt a rendőrség a központi irodában, és minden bizonnyal tudjátok azt is, hogy mi az az ügy, amiből kifolyólag ez a kutakodás elindult” – idézi a Magyar Nemzet a birtokába jutott felvételt, amelyen a Tesco egy országos és egy régiós igazgatója tart telefonos konferenciát személyzeti igazgatóknak egy nappal azután, hogy a budaörsi központban házkutatást tartott a rendőrség. A cikk szerint a beszélgetés célja a „kedélyek megnyugtatása” volt, de a Tesco egyik régiós személyzeti igazgatója kijelenti, hogy „jelen pillanatban nincs arra módja a cégnek, hogy a hét napon belüli beosztásmódosításokat ki tudja fizetni országos szinten”.
A felvételen a központból elhangzik, hogy „a rendszer, gyerekek, eddig is számolta”, a személyzeti igazgatók a cikk szerint egyszerre vágják rá, hogy „nem, nem számolta”, „nem számolt az semmit”, „a rendszer nem számfejtette le”. Azzal kapcsolatban, hogy akkor miként rögzítsék a túlórát, a rendőrségi házkutatás másnapján az egyik személyzeti igazgató arról beszél, hogy „eddig nem találtunk ilyen kódot”, mire egy másik is azt mondja: „nem volt ilyen kód, nem kaptunk semmilyen kommunikációt, hogy van ilyen kód”.
Az egyik személyzeti igazgató így méltatlankodott: „Azt mondtad, senkinek nincs félnivalója. Viszont egy konkrét állásfoglalást szeretnék hallani most már, másfél év után a hét napon belüli beosztásmódosításokról, hogy ilyen esetekben akkor hogyan rögzítsünk.” Majd azt mondja: „Eddig ez volt a kommunikáció, így lettünk leoktatva, illetve hogyha hét napon belüli beosztásváltozás van, mi nem fizethetünk ki bért, hiszen akkor bérköltséget ritkítunk meg.”
Később az is elhangzik, hogy „gyakorlatilag letagadjuk azt, hogy erről tudtunk”, és „nyilvánvaló volt, hogy mi nem kezeljük ezt, nem fizetjük túlórába, mert akkor túl fogjuk lépni a bérköltséget”.
A HVG Online emlékeztet, hogy a cégnél állítólag ki nem fizetett munkabérek miatt a rendőrség 2010-ben indított nyomozást, amelyet először bűncselekmény hiányában, majd bizonyítottság hiányában zárt le. Az akkori feljelentés szerint a ki nem fizetett bér elérhette a hétszázmillió forintot.
Magyar Nemzet Online / HVG Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?