Leépít a cseh légitársaság
Az utasok számának csökkenése miatt leépítésekre készül a CSA cseh állami légitársaság. A következő hónapokban - szeptember és jövő március között - 860 munkahely szűnhet meg a 4600-ból, írja az MTI alapján a Népszava.
A szóvivő elmondta: a leépítés minden csoportra kiterjed, a pilótákra, a földi kiszolgáló személyzetre és a légi utaskísérőkre egyaránt. A privatizáció előtt álló társaság a takarékosság jegyében a jövőben kevesebb célállomásra fog repülni, és csökkenti gépeinek a számát is. Így például megszűnhet a Prága-New York-járat.
A társaságnak 1,3 milliárd korona (38,9 millió euró) vesztesége keletkezett 2009 első negyedében, 400 millió koronával több az egy évvel korábbinál. Az utasok száma 12 százalékkal csökkent.
MTI/Magyar Nemzet
A társaságnak 1,3 milliárd korona (38,9 millió euró) vesztesége keletkezett 2009 első negyedében, 400 millió koronával több az egy évvel korábbinál. Az utasok száma 12 százalékkal csökkent.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?