Lejárt az ultimátum: holnaptól sztrájkolnak a német vasutasok
Csütörtöktől többnapos, országos vasutassztrájk lesz Németországban - jelentette be szerda reggel az ARD német közszolgálati tévéállomás szakszervezeti forrásokra hivatkozva. A mozdonyvezetők és a német vasúttársaság (Deutsche Bahn AG) hónapok óta vitázik a béremelésről, a szakszervezet legutolsó ultimátuma kedden délután járt le.
A mozdonyvezetők ágazati szakszervezete (GDL) kedden délutánig adott ultimátumának lejártáig sem sikerült ismét tárgyalóasztalhoz kényszerítenük a munkaadókat.
A Deutsche Bahn kitart amellett, hogy, ha a vonatvezetők heti 2 órával többet dolgoznak, akkor maximum 10 százalékos béremelésben részesülhetnek. A GDL-nél 31 százalékos emelés a tárgyalási alap, s a munkaadók gyenge ajánlatát provokációnak tartják.
A három vasutas szakszervezet közül a legkisebb, a GDL. A másik két érdekvédelmi szervezettel a közelmúltban kötött 4,5 százalékos fizetésemelésről szerződést a Deutsche Bahn. Ezt a megállapodást a 34 ezer tagot tömörítő GDL nem írta alá, ennél jóval komolyabb bérkompenzációt tartanának méltányosnak.
A csütörtökön kezdődő sztrájkban körülbelül 8 ezer vonatvezető vesz részt. Ez napi 1 millió eurós (kb. 255 millió forint) kárt okoz a német nemzetgazdaságnak.
A mozdonyvezetők múlt héten pénteken már tartottak egy 3 órás figyelmeztető sztrájkot.
hirtv.hu/Független Hírügynökség

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?