Lelki összeomlás fenyegeti a társadalmat

Az ELTE és a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára szerint 2008 őszétől vált általánossá a válság szó használata, s jóllehet az ide tartozó jelenségek - a fedezet nélküli hitelezés, a bankoknak a tervgazdaságra emlékeztető versenye, hogy minél több hitelt helyezzenek ki, a pénzpiacok hiányos kontrollja - egyáltalán nem újak, mégis példa és precedens nélküli a mostani helyzet.

Az egyes jelenségek és helyszínek ugyanis globális válsággá álltak össze. Új sajátosság, hogy a rendszer működése maga vezetett ehhez a helyzethez, amivel egy egész struktúra negatív arculata vált valóságossá. Mivel a rendszer egészében viseli a válság terhét és felelősségét, a helyzet megnyithatja az utat konstruktív reformok előtt is.

A filozófus úgy látja, hogy a válság erőteljesen megváltoztatja a társadalmi pszichét, amely részben kiszabadítja azt a gazdasági rendszerrel való, néhol túlteljesítő azonosulás fogságából. Amit valóságos veszélynek gondol, az éppen a boldogságra irányuló feltétlen törekvés hirtelen átmenete új félelmek és szorongások uralmába. Ebben a pillanatban az embereknek cselekedniük kell, gyorsan alkalmazkodni az új körülményekhez, menteni, ami menthető. A lelki egészség vagy a lelki összeomlás között mozog most a társadalomlélektan ingája.

A professzor szerint a rendelkezésre álló idő nem volt túlságosan hosszú az állam szerepének újragondolására, ennek ellenére a válság szanálása során ismét megerősödik majd az állam szerepe. Ebben a helyzetben az állam hirtelen a magánszféra szövetségesévé válik (amit nagyon is jól szimbolizál, hogy az állam éppen magánbankokon segít), de ez fordítva is így van. Nagyon sok múlik most a megtépázott tekintélyű politikai szereplőkön, hogy milyen arányokat alakítanak ki a nagy szanálás folyamatai közepette és milyen strukturális átalakításokra szánják el magukat.

A két szféra pillanatnyi egymásrautaltsága szemléletesen mutatkozik meg abban, hogy globális pénzügyi beavatkozások próbálnak egyensúlyt teremteni, amelyek az egyes államok szintjén találkoznak a válság szereplőivel. Ez a kétszintes beavatkozás bizonyosan fontos, talán a legfontosabb összetevője lesz a kilábalásnak - mondta Kiss Endre.

Véleménye szerint döntő kérdés, hogy európai összefüggésben a kilábalás interakciói mennyiben állnak össze közös kiúttá, azaz a brüsszeli segítség mennyiben marad meg egy-egy konkrét állam konkrét válságkezelésének, illetve mind monetáris, mind erkölcsi szempontból mennyiben válik közös európai üggyé. Az integrációs folyamat nem szaladhat mértéktelenül előre a válsággal való szembenézésben, ezt illúzió lenne gondolnunk. Ha azonban Európa nem használja ki a válságból való kilábalás kihívását az együttműködés szervesítésére, újabb hatalmas lehetőségeitől lesz kénytelen búcsút venni - mutatott rá az elemző.

Kitért arra is, hogy a szegénység elvileg ma is igen relatív fogalom és sok összetevőtől függ. Bizonyos, hogy még az eddigieknél is szélesebb és mélyebb szegénység fenyeget. Éppen ezért van óriási tétje annak, hogy a válság utáni új társadalom csak úgy-ahogy korrigálja-e ezt a válságot, vagy valóban új struktúrákban is gondolkodik majd. Az új helyzettel ugyanis kezdeniük kell valamit az embereknek, ahogy az embereknek is magukkal. Bizonyos, hogy a régi típusú magatartások, például a civilizációk, kultúrák harcának kiéleződése, vagy új politikai konfliktusok színre lépése, veszélyesek lennének. Ezekben ugyanis összpontosulhat a pénz, a nyersanyag, az ideológia és a politikai hatalom. Nemcsak az egyes társadalmakat kell tehát konszolidálni, de a globális világtársadalmat is.

Ha jól működik a struktúra, néhány év alatt konszolidálódhat a helyzet, a felszínes pszichológiai megnyugtatáshoz akár egy hónap is elég. A megoldás kulcsa a globális bizalom elemeinek megerősítése. Erőteljes bizalomelőlegezés nélkül nem tud beindulni a szekér. Politikailag át kell állni az "én csak akkor érem el az érdekeimet, hogy ha te nem éred el azokat" gondolkodásáról a "nekem kicsit le kell mondanom az érdekeimről, de te is valósíts meg valamit a te érdekeidből" - fejtette ki Kiss Endre.

A jelenlegi válságot csak igen áttételesen lehetne a mindenoldalú bizalom kérdésével kapcsolatba hozni. Annyi azonban bizonyos, hogy a válságból való kilábalás nem mehet végbe a bizalom egy forradalma nélkül. Úgy tűnik, a bizalom és szolidaritás nélküli életformáknak nem lesz már meg az anyagi alapjuk - hangoztatta a filozófus.