Lemondanak egyhavi fizetésükről a Deutsche Telekom vezetői
A Deutsche Telekom vezetői is vállalják, hogy fizetésük csökkenjen, szolidaritásként az újonnan létrehozandó T-Service dolgozóival: a vezetőség minden tagja egyhavi fizetéséről, Rene Obermann vezérigazgató kéthavi illetményéről, mintegy 200 ezer euróról mond le - jelentették be a cég közgyűlésén.
A vezérigazgató védelmébe vette a tavalyi évre fizetendő magas osztalékot, amelyet a ver.di szakszervezeti szövetség bírált. Obermann szerint a Deutsche Telekomnak nemcsak az alkalmazottakkal, hanem a tőkepiacokkal szemben is kötelezettségei vannak.
A közgyűléssel egy időben, csütörtökön is folyatódtak a figyelmeztető sztrájkok Németország-szerte a tervezett átalakítással kapcsolatban. A tárgyalási fordulók sorozatos kudarca nyomán a ver.di szakszervezeti szövetség elnöke a múlt pénteken bejelentette a munkaügyi konfliktust a Deutsche Telekommal, a cég tervezett átalakítása miatt. A ver.di elnöke szerint a Deutsche Telekom vezetése "kesztyűt dobott" a szakszervezetnek, ők pedig fölveszik azt, és elrendelik a szavazást a tagság körében a cég egészére kiterjedő sztrájkról.
A múlt csütörtökön kudarcba fulladt az utolsó, háromnapos tárgyalási forduló is a Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség között: a ver.di elutasította vezetés javított ajánlatát is.
A tárgyalások kedden folytatódnak. Ha nem vezetnek eredményre, a konszern az átalakítást a munkavállalói oldal hozzájárulása nélkül is végrehajtja, mondták korábban a Deutsche Telekomnál.
A változtatásokat a belső piac visszaesésével, mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatások veszteségeivel indokolta a vállalatvezetés. A dolgozók áthelyezéséből a Deutsche Telekom egymilliárd eurós megtakarításra számít.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek