Létszám- és bércsökkentés a cseh közszférában
A korány által meghirdetett költségcsökkentés jegyében Csehországban legalább 5 százalékkal mérséklik az állami alkalmazottak számát - közölte a kormányfő vasárnap.
Petr Necas a Prima TV-nek adott nyilatkozatában úgy pontosított, hogy 5-8 százalék között lesz az állam által fizetett alkalmazottak létszámcsökkentése.
Az új cseh kormány jövőre a GDP 4,6 százalékára szeretné mérsékelni az államháztartási hiányt, az idei 5,3 százalékról, és ennek eléréséhez inkább a kiadáscsökkentés, mint az adóemelés eszközét használná.
A cseh rendőrök és tűzoltók már korábban bejelentették, hogy szeptemberben tüntetésre készülnek fizetésük megnyírbálása ellen. Ha fenyegetésüket valóra váltják, ez lesz az első nagy dolgozói megmozdulása a kormány megszorító tervei miatt. A cseh kormány két hete jelentette be, hogy a közalkalmazottaknál jövőre 10 százalékos bércsökkentést valósít meg.
A kormányfő és a miniszterek bércsökkentése tíz százalék alatt lenne, a parlamenti képviselőknél az arány 9-10 százalék. A pénzügyminisztérium számításai szerint a bérek visszafogása következtében jövőre mintegy kétmilliárd koronával több marad a cseh államkasszában, a most bejelentett létszámcsökkentésből eredő megtakarítást azonban a kormányfő nem részletezte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?