Létszámhiánnyal küzd a párizsi Louvre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLétszámhiány ellen tiltakoztak a párizsi Louvre dolgozói - közölte szerdán a világ leglátogatottabb kulturális intézménye.
A sztrájk miatti hétfői zárva tartás és a keddi szünnap után szerdán már felvették a munkát, de a múzeum kétórás késéssel nyitott meg, ezért csak azon látogatókat engedték be, akik előzetesen megvásárolt jeggyel érkeztek.
A dolgozók azért tartottak figyelmeztető munkabeszüntetést, mert a látogatottság folyamatos emelkedése ellenére a múzeum létszámhiánnyal küszködik.
A Louvre fogadószemélyezte hétfőn nem vette fel a munkát és a szomszédos kulturális minisztérium ablakai alatt tüntetett amiatt, hogy „a múzeum rekordlátogatottság mellett létszámhiánnyal működik”.
A keddi szünnapot követően a dolgozók szerda reggeli közgyűlésükön a munka felvétele mellett döntöttek - jelezte a CGT szakszervezet szóvivője. Hozzátette, hogy a munkafelvétel ellenére a dolgozók úgy vélik, egyelőre nem kaptak semmilyen garanciát arra, hogy növelni fogja az intézmény a dolgozók létszámát, de folytatják ennek érdekében a tárgyalásokat a vezetőséggel.
A Louvre-t a hivatalos adatok szerint tavaly 10,2 millióan keresték fel, ami alapján a világ leglátogatottabb múzeumának számít.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?