kapubanner for mobile

Létszámleépítésről döntött az MKB vezetése

Hatvanhat alkalmazott munkaviszonya szűnik meg az MKB-nál április 20-án - erősítette meg a bank sajtóértesüléseket.

Az MKB Kommunikációs Igazgatósága arról tájékoztatott, hogy az értesítést március 18-án kapták kézhez az érintettek, a hitelintézetnek összesen 2 246 dolgozója van.

A szigorú idei költségterv elkerülhetetlenné tette a banki költségstruktúra felülvizsgálatát, a szervezeti felépítés újragondolását. A hatékonyság növelése érdekében módosult egyes banki szervezeti egységek tevékenységi köre, megszűntek munkakörök, feladatok.

A csoportos létszámleépítésben érintett kollégák számára március végétől újrakezdés programot indítanak. Ennek célja, hogy támogatást nyújtson a munkahelykereséshez, megismertesse a programban résztvevőket az álláskereséshez szükséges aktuális piaci információkkal, bemutassa az álláskeresésben nélkülözhetetlen eljárásokat és módszereket, felkészítsen ezek elsajátítására.

A bank összeállított egy képzési "étlapot", amely - egyéni választás alapján - nyelvi, számítástechnikai, illetőleg szakmai képzésben való részvételi lehetőségét biztosít, egy meghatározott értékhatárig térítésmentesen. A program alkalmat ad arra, hogy a leépítésben érintett kollégák találkozzanak és csoportosan, illetve egyénileg konzultáljanak - többek között - munka- és pályatanácsadási szakpszichológussal, munkaügyi központban dolgozó szakértővel, fejvadász, illetve munkaerő-piaci tanácsadó cégek képviselőivel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek