Lidl-botrány: akták a dolgozók betegségeiről
A közelmúlt megfigyelési botránya után újabb hasonló és rendkívül kínos ügy robbant ki a Magyarországon is jól ismert német diszkontáruházi láncnál, a Lidlnél. Ezúttal az alkalmazottak betegségeiről végeztek feljegyzéseket.
A Der Spiegel című hetilap vasárnap megjelent számában ezúttal arról számolt be, hogy a Lidl - törvénytelen módon - belső aktákat vezetett az alkalmazottak betegségeiről. Eszerint az áruház dolgozóinak betegállomány után egy formanyomtatványt kellett kitölteniük, s ezen a legpontosabban fel kellett tüntetni az adott betegség okát, illetve jellegét. Minderre egy szemeteskukából derült fény, a közelmúltban ugyanis egy bochumi szemetesben találtak rá ilyen jellegű, munkajogi szempontból mindenképp illegálisnak számító dokumentumokra.
A Lidl németországi vezetője nem cáfolta, hogy éltek a szóban forgó "betegségkutató" formanyomtatványok eszközével. Elismerte, hogy e meglehetősen sajátos eszköz nem felelt meg az adatvédelem előírásainak, azt állította ugyanakkor, hogy csupán az alkalmazottak egészségi állapotáról kívántak tájékozódni. Frank-Michael Mros kijelentette, hogy az eljárást az elmúlt év végén beszüntették.
Élesen tiltakozott a Lidl által alkalmazott gyakorlat ellen a szövetségi adatvédelmi biztos. Peter Schaar a Der Spiegelnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a munkavállalók esetében a betegség oka nem tartozik a munkáltatóra. Példaként hozta fel azt a kukában talált "hivatalos" dokumentumot, amely egy alkalmazott esetében pszichikai jellegű megbetegedésről beszélt, míg egy másik, ugyancsak betegállományba küldött személyről azt állapította meg, hogy teherbe akar esni.
Az újabb botrány aligha tesz jót a Lidl tekintélyének, amelyet a tavalyi megfigyelési ügy amúgy is alaposan megtépázott. Akkor arra derült fény, hogy a vállalat vezetői hosszú időn keresztül magándetektívekkel, illetve rejtett kamerák segítségével figyeltették az alkalmazottakat, "jegyzőkönyvezve" a munka során, több esetben ugyanakkor a munkahelyen kívül is tanúsított szokásaikat.
A mostani botrány minden valószínűség szerint újabb vihart kavar, amelynek előszele máris érezhető. Az ellenzéki Zöldek pártjának vezetője, Claudia Roth ugyanis vasárnap egy nyilatkozatban azt hangoztatta, hogy a Lidl semmit nem tanult a tavalyi ügyből. A politikus a vásárlókat az áruházlánc megbüntetésére, azaz arra szólította fel, hogy jól fontolják meg vásárlásaikat. A fogyasztók ily módon világossá tehetik, hogy nem értenek egyet azzal, ha a Lidlnél lábbal tiporják a munkavállalók jogait - fogalmazott Claudia Roth.
Közben tovább gyűrűzik a német vasútnál, a Deutsche Bahnnal a közelmúltban kirobbant - szintén nem első - megfigyelési botrány.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?