Luxusadót vetne ki Matolcsy
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMatolcsy György levélben kérte Algirdas Emeta adóügyi biztost, hogy az Európai Bizottság mihamarabb tegyen javaslatot a luxuscikkek forgalmi adójának normál kulcsúnál magasabb adóztatására - adja hírül a Világgazdaság.
Mint írta, a magyar kormány fontolóra venné egy, a hatályos adókulcsnál magasabb, 35 százalékos áfa-kulcs bevezetésének lehetőségét bizonyos termékek esetében, ha erre a Tanács közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló irányelvében foglaltak lehetőséget adnának.
A nemzetgazdasági miniszter meggyőződése szerint az ECOFIN Tanács kedvezően fogadná az Európai Bizottság javaslatát, mert a tagállamok többsége nehéz költségvetési konszolidációval néz szembe, és az államháztartási hiány, illetve az államadósság megfelelő keretek között tartása az egyik legfontosabb feladata és felelőssége a kormányoknak, írja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Matolcsy György kifejtette: a most tapasztalható időszakban, éppen az államadósság csökkentése céljából, a költségvetési bevételek biztosítása érdekében adott esetben adóemelésekre is sort kell keríteni, hiszen a nemzeti adópolitika keretében végrehajtott intézkedések nagymértékben hozzá tudnak járulni nehéz gazdasági helyzetben is ahhoz, hogy a gazdaságpolitikai eszközök segítsék beindítani a gazdaság motorját, fokozzák országaink versenyképességét.
A nemzetgazdasági miniszter szerint meghatározott luxuscikkek körére a normál kulcsúnál magasabb -– 35 százalékos - forgalmi adó közös szabályok mentén történő kivetése nem lenne káros az egységes európai piac eddigi vívmányara, hiszen a tagállamoknak bizonyos termékeket és szolgáltatásokat ma is van lehetősége a normáltól eltérő, alacsonyabb mértékben adóztatni.
Világgazdaság Online/MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?