kapubanner for mobile

Magyar bajnok lett az NNG a nemzetközi üzleti versenyen

Nagy sikerrel zárult az idei European Business Awards (EBA) első fordulója. Mintegy 71.000 szavazatot adtak le Európa-szerte a kontinens egyik legelismertebb üzleti díjáért folyó versenyben résztvevő vállalatokra. Az cég közleményében azt írja, hogy az NNG három másik hazai céget maga mögé utasítva nyerte el a magyarországi „National Public Champion” díjat 2014 elején.

A második fordulóban már Európa legjobbjaival versenyez a hazai szoftverfejlesztő, így ismételten számít a közönség támogatására. A szavazatokat március 25-ig lehet leadni, az EBA honlapján.

Az eddig elért győzelemmel az NNG-t Magyarország legsikeresebb, leginnovatívabb és legetikusabb vállalatának választotta az EBA közönsége.

Az NNG sikere egy 2008 óta követett vízión nyugszik, amely az autóipar felé irányította az addig jellemzően hordozható GPS vevőkre tervezett programokkal foglalkozó céget. Az NNG vezetése az akkor még luxusterméknek tartott navigációt sokkal inkább egy mindenki számára elérhető, hétköznapi „használati tárgyként” látta. A váltás sikerességét az is jelzi, hogy a növekvő piaci igények kiszolgálása érdekében tavaly decemberben köszönthették soraikban 520. munkavállalójukat, idén pedig további 100 új fejlesztő felvételét tervezik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek