kapubanner for mobile

Magyar sikersztorik az UNLEASH-en

A londoni konferencia Európa legnagyobb HR tech rendezvénye, a HR szakma elitjének gyűjtőhelye. A látogatók itt találkozhatnak a jövő HR megoldásaival, diszruptív és innovatív technológiákkal. A rendezvényen két magyar startup, a Codecool és a Talentuno is képviseltette magát.

Az UNLEASH inspiráló előadói között volt Varjasi Gábor, a BP GBS Finance Global HR vezetője, Johnny Sanchez, a Netflix talent-felelőse. A speakerek között természetesen a nemzetközi top cégek képviselői is helyet kaptak, többek közt a HSBC, a Bayer, a Vodafone, az ING, a Slack, a Google, a Deutsche Telekom, a HP és a Cisco vezetői.

Az aktuális hot topikok pedig a HR digitális átalakulása, a data-driven folyamatok, a smart data, a talent management, a dolgozói elégedettség, valamint az engagement folyamatok köré rendeződtek. Ezekbe nyerhettek bepillantást a résztvevők, és a kiállítók, akik között az idén felbukkant két magyar sikersztori is, a Talentuno és a Codecool.

A diszruptív HR technológiát kínáló startup nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a HR demokratizálását. A Talentuno a HR szakma Ubere, a közösség erejére épít. A platform lényege, hogy a felhasználó állásokra ajánlhatja ismerőseit. Sikeres elhelyezés után a MatchMakerek (a felhasználók, akik jelölteket ajánlanak be állásokra) borsos jutalékokat kapnak.

„A tendenciák azt mutatják, hogy a HR folyamatok egyre drágábbak és egyre lassabbak. Egy munkavállaló elhelyezése akár egy hónapnál is hosszabb időbe telhet. A toborzási folyamatok felpörgetésére nyújt alternatívát a Talentuno.

A másik magyar sikersztori a Codecool programozó iskola fejlesztő tehetségeket szállít ügyfelei számára. A képzések során a diákok a technológiák mellett olyan soft skillekre is szert tesznek, mint a csapatmunka, a komplex üzleti gondolkodásmód, vagy agilis metódusok ismerete.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk