kapubanner for mobile

Magyarország feketemunkában az élen

Magyarország feketemunkában az élen(Munkatársunktól;2004-01-29 08:49) Hárommillió főre tehető Magyarországon azon személyek száma, akik valamilyen módon feketemunkával is szereznek jövedelmet. Azok száma, akiknek ez a fő bevételi forrásuk, természetesen alacsonyabb, nagyjából háromszázezer fő - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Ékes Ildikó, az Ecostat osztályvezetője. A magyar feketegazdaság méretét a 90-es évek közepén a GDP 23-24 százalékára becsülték, és szakértők szerint a helyzet azóta nem változott. Németországban ez a szám 16,7 százalék, az Egyesült Államokban 8,4, míg Görögországban 26 százalék. A világ mindenesetre ez egyre növekvő arányú feketegazdaság irányába halad. Arról persze eltérőek az egyes kutatói vélemények, hogy pontosan mekkora lehet a feketegazdaság aránya Magyarországon, mindenesetre a KSH a tavalyi GDP-be 12-13 százalékra becsült eltitkolt vállalkozói jövedelmet kalkulált bele. Ékes Ildikó szerint a klasszikus feketemunkások száma kétszázezerre tehető, míg újabb 250-300 ezren fusiznak valamilyen más formában, illetve létezik egy félmilliós mezőgazdasági idénymunkás kör is. Ezt egészítik ki azon vállalkozók, akik csak jövedelmük egy része után adóznak, illetve azok a munkavállalók, akik minimálbérre vannak bejelentve. Így jön ki végül egy hárommilliós szám.Az Országos és Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szerint a feketefoglalkoztatás leginkább ott jellemző, ahol a munkahelyek mobilak, illetve idény jellegűek, például az építőiparban, a mezőgazdaságban, a vendéglátásban és a kereskedelemben. Az OMMF felügyelői a tavalyi évben 12 ezer munkaszerződés nélküli alkalmazottat fogtak, mely megfelel az előző évek átlagának. A kétszáz fős ellenőri gárda száma egyébként erre az évre 35 fővel csökkent költségvetési támogatásukkal együtt.Ami a világot jellemző trendet illeti, a rejtett gazdaság aránya egyre inkább növekedni fog, mivel a gazdaság fokozatosan olyanná alakul, melyben elrejthetők a jövedelmek: megszűnnek a nagy tömegeket foglalkoztató gyárak, miközben nő a fehérgallérosok aránya, akiknek könnyebb jövedelmeket eltitkolni. Így például nehéz rajtakapni egy olyan informatikus, aki munkahelyi gépén ír fusi-programokat, vagy a tanárok magánóráit sem könnyű felderíteni - véli a lap.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek