Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem
Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait; a törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek – mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is – hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
A Ryan közleményében ismerteti: az OECD adóügyi bizottsága 2013-ban dolgozta ki a G20-ak felkérésére azt a 15 pontos akciótervet, amely az adóköteles jövedelmek alacsony adókulcsú országokba történő átcsoportosítását (BEPS – Base Erosion and Profit Shifting) kívánja megakadályozni. A fellépés abból a nemzetközi célkitűzésből indult ki, hogy a jövedelmeket ott kell megadóztatni, ahol a profitszerzés és a tényleges gazdasági tevékenység történik.
Békés Balázs, a Ryan régiós vezetője szerint e célkitűzés mentén az utóbbi időben több komoly támadást indítottak egyes nemzetközi nagyvállalatok ellen. "Az Apple, a Google és a Starbucks példái mind arra mutattak rá, hogy bár a tényleges eladások a világ számos országában folynak, az adóköteles jövedelmek végül egy-egy alacsonyabb adóterhű államban landolnak. Ez jelentős költségvetési bevételkiesést jelent az értékesítés országának, de versenyhátrányba hozza a kisebb vállalkozásokat is" – idézi a régiós vezetőt a közlemény.
A BEPS akcióterv főbb témakörei azt célozzák, hogy a vállalkozások ne használhassák ki a nemzeti adórendszerek közötti eltéréseket az adófizetés elkerülésére, ne élhessenek vissza a kettős adóztatási egyezmények adta kedvezményekkel. Emellett fontos törekvés, hogy jöjjön létre egy olyan átlátható nemzetközi adókörnyezet, amelyben a nemzeti adóhatóságok az adózókat az országhatárokon túl is ellenőrizni tudják.
Az akcióterv alapján a múlt héten tette közzé az OECD adóügyi bizottsága első konkrét javaslatait, amelyeket hétvégén a G20-ak pénzügyi vezetői is megtárgyaltak. A javaslatcsomag az akcióterv 7 pontját érinti, és kitér többek között a digitális gazdaság hatékonyabb adóztatására, valamint annak kiküszöbölésére, hogy egyes országok túlzott adókedvezményekkel csalogassák magukhoz a jövedelmeket.
Annak megakadályozására is javaslatot tesz, hogy a cégek – duplán – vonjanak ki az adóztatás alól olyan jövedelmeket, amit a kifizető országában költségként már elszámoltak. Az OECD adóügyi bizottsága kilátásba helyezte, hogy a megoldási javaslatok alapján létrehoznának egy többoldalú egyezményt, amely világszinten biztosítaná az adórendszerek koherenciáját, és ezzel a visszaélések megelőzését.
"Az OECD és a G20-ak törekvése Magyarországot is érinti, hiszen hazánk tagja az OECD-nek, és az Európai Unión keresztül részt vesz a G20-ak munkájában. A kezdeményezések eredményeként a magyar adórendszert is több ponton hozzá kell majd igazítani a nemzetközi követelményekhez, a magyar adóhatóság pedig rövid időn belül bekapcsolódhat a széles körű automatikus nemzetközi információcserébe. A nemzetközi összefogás hamarosan alapvető változásokkal járhat, ezért a hazánkban működő nemzetközi vállalatoknak is át kell gondolniuk, hogy adóstruktúráik a formálódó új szabályoknak is megfelelnek-e" – mondta a közlemény szerint Békés Balázs.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?