Már 1,8 millió szja-bevallás érkezett a hatósághoz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz előző évhez képest a szja-bevallási hajlandóság jól áll, az idén eddig 1,8 millió bevallás beérkezett az adóhatósághoz - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
Péter András kifejtette: eddig az ügyfelektől 1,3 millió bevallás érkezett az adóhivatalhoz, ehhez jön a 220 ezer nyilatkozattal választható adómegállapítás, és további 300 ezer egyszerűsített bevallásra szóló nyilatkozat.
Hozzátette: tavaly 4,5 millió szja-bevallás volt az adóhatóságnál.
A szóvivő rámutatott: majdnem minden évben azonos hibákat tapasztalnak a bevallásoknál, egyik leggyakoribb az aláírás lemaradása, anélkül érvénytelen a dokumentum, a másik a bankszámlaszám, illetve a postacím hiánya visszaigénylés esetén.
A NAV segítséget ad a bevallások elkészítéséhez - hangsúlyozta a szóvivő, emlékeztetve arra, hogy januártól igénybe lehet venni az adóhatósági adómegállapítást, illetve kérésre adóbevallási ajánlatot készítenek, kiküldik az ügyfélnek, és ha nem válaszol, akkor az beleegyezést jelent.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a hivatal honlapján nyomtatvány kitöltő program működik, ezzel a hibázási lehetőséget lehet kiszűrni.
Megemlítette, hogy jövőre az adózók többségének a NAV készíti majd a bevallást, és ehhez elengedhetetlen az ügyfélkapu megléte.
Az adásban Kis Péter András emlékeztetett, hogy május 20. a beadni határidő, eddig kell az adót is megfizetni, és nyilatkozni a 1+1 szja-felajánlásáról.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?