Már biztos, hogy télen is tarol a közfoglalkoztatás
Kétszázezer álláskereső közfoglalkoztatásba történő bevonásáról döntött a kormány a 2013-2014. évi téli időszakra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Közülük százezren dolgoznak majd idén novembertől jövő év áprilisáig, további százezren pedig képzést kapnak.
A téli átmeneti közfoglalkoztatásban várhatóan részt vesz majd a jelenlegi közfoglalkoztatottak egy része, de bevonnak hátrányos helyzetű álláskeresőket.
Nagyobb létszámban tervezik a közfoglalkoztatást azokban a megyékben, ahol jelenleg is jelentős számban vannak közfoglalkoztatottak, így például Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyékben.
Az idén decembertől jövő év március végéig tervezett képzési időszakban a közfoglalkoztatottak számára különböző, az igényeikhez alkalmazkodó felzárkóztató, szakmai felkészítő, betanító, és szakmai végzettséget adó képzéseket egyaránt terveznek annak érdekében, hogy a résztvevők elhelyezkedési esélyei a nyílt munkaerőpiacon ezáltal is növekedjenek.
A közfoglalkoztatásban résztvevők a jogszabályban meghatározott közfoglalkoztatási bért kapják, a foglalkoztatás és képzés várhatóan napi 6 órás időtartamban történik majd.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 5 napja
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 7 napja
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 7 napja
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 1 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 4 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?