Már három önkormányzat bojkottálja a túlóratörvényt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzeged és Salgótarján után Dombóvár is bojkottálja a túlóratörvény alkalmazását az önkormányzati fenntartású cégekben -írja a Pécsi stop.
Dombóvár önkormányzata csatlakozott az MSZP-s Botka László szegedi polgármester meghirdette bojkotthoz: arra utasította a városi cégek vezetőit, hogy ne alkalmazzák a Munka törvénykönyve módosítását, amit az ellenzéki pártok és mozgalmak "rabszolgatörvénynek" neveznek - írja a Pécsi Stop. Az előterjesztő, Szabó Loránd polgármester volt, aki 2014-ben a Természetesen Dombóvár nevű szervezetből került a városvezetői székbe.
A Polgári Törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokban az önkormányzat, mint egyedüli tag, a munkavállalók érdekeinek szem előtt tartásával utasítsa a cégek vezetőit, hogy az önkormányzati cégek ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt.
Dombóváron az önkormányzat arra utasította a városi cégek vezetőit, hogy a naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl „önként vállalt túlmunka” megnevezéssel sem, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeretet ne alkalmazzanak, továbbá hasonló utasítás, intézkedés megtételére vonatkozó javaslatot tesz Dombóvár közigazgatási területén bejegyzett és működő gazdasági szereplők részére. A döntést a testület két fideszes tagja nem szavazta meg, a Jobbik képviselője pedig nem szavazott.
Korábban Salgótarjánban a városi közgyűlés december 20-án döntött arról, hogy nem él a túlóratörvény adta új, tágabb keretekkel. A Mérce cikke szerint a Magyar Szocialista Pártot, a Demokratikus Koalíciót és a Tarjáni Városlakó Egyesületet tömörítő baloldali frakció vezetője, Molnár Károly képviselő terjesztette be a határozati javaslatot, melyet mind a Jobbik egyetlen képviselője is megszavazott.
A lap emlékeztet: Botka László szegedi MSZP-s polgármester még december 15-én kérte arra az önkormányzatokat és a munkáltatókat, hogy bojkottálják a túlóratörvényt. "Ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt, amellyel a Fidesz kiszolgáltatja a magyar munkavállalókat a multinacionális cégek érdekeinek" - fogalmazott.
pecsistop.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?