Március 19. a bérkompenzáció végső határideje a közszférában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMárcius 19-ig kell nyilatkozniuk a költségevetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél a foglalkoztatottaknak, hogy bérkompenzációra tartanak igényt - hívja fel hivatalos közleményben a figyelmet a Magyar Államkincstár.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a március 19-ig leadott nyilatkozatok esetében a kompenzáció visszamenőleges, azt január-február hónapokra is elszámolják. A március 19. után leadott nyilatkozatok alapján visszamenőlegesen már nem lehet érvényesíteni a kompenzációt - olvasható a közleményben.
A kormányrendelet a fenti körben biztosítja, hogy 2012-ben a nettó, kézhez kapott rendszeres kereset ne csökkenjen akkor sem, ha a 2011. és a 2012. évi adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék a munkavállalókat. A korábbi tájékoztatás szerint azért kell a dolgozóknak nyilatkozniuk, mert a munkáltató csak a nyilatkozat beadását követően tudja megküldeni a bérkompenzációs igényt az illetményszámfejtő helynek.
A jogszabályok szerint a közszféra alkalmazottai az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél dolgozók, illetve a helyi önkormányzatok feladatai közé tartozó közszolgáltatások ellátását végzők. A közszférába tartoznak a különböző hivatalokban, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának dolgozói, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél alkalmazottak, s a Köztársasági Elnök Hivatalának és az Országgyűlés Hivatalának munkatársai is. Ugyancsak a közszférában dolgoznak a rendőrség, a büntetésvégrehajtás és a katasztrófavédelem szerveinél alkalmazottak, az igazságügyben dolgozók, valamint a honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?