Márciusban ismét Külügyi Börze a Műegyetemen
Közel kétszáz kiállító állásajánlataiból, szakmai gyakorlati és külföldi lehetőségei közül válogathatnak a hallgatók március 6-án és 7-én a 10. BME Külügyi Börzén - közölték a szervezők az MTI-vel.
A külügyi börze célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a külföldi kutatói és tanulmányi ösztöndíjakat, pályázati, szakmai gyakorlati, nyárimunka- és utazási lehetőségeket, valamint a tavaszi, nyári, őszi és téli egyetemi nemzetközi programokat, önkéntes lehetőségeket, továbbá nyelvtanfolyamokat a BME hallgatói számára. A rendezvény ugyanakkor nyitott a budapesti és vidéki felsőoktatási intézmények diákjai számára is.
A börzére várnak minden olyan érdeklődő hallgatót, akinek még nincsenek konkrét tervei a nyárra, vagy éppen az őszi és téli időszakra tervezi a külföldi tanulmányi félévét, szakmai gyakorlati programját legyen szó egyetemek közötti vagy európai uniós oktatási és képzési lehetőségekről. A kiállítók standjainál Amerikától Ausztráliáig olyan konkrét ajánlatokkal találkozhatnak a hallgatók, amelyekre akár már most tavasszal leadhatják a jelentkezésüket. A rendezvényen a részvétel ingyenes. A börze a Műegyetem Központi (K) épületében 10-17 óra között várja a látogatókat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?