Meg kell vizsgálni a közmunkások munkafeltételeit
Pintér Sándor belügyminiszter szerint elháríthatatlan volt az a baleset, amelyben a minap három közmunkást elgázoltak, és ketten közülük életüket vesztették. Utasította az illetékeseket, hogy vizsgálják meg munkavédelmi szempontból a közfoglalkoztatottak munkavégzési feltételeit és ahol lehet és kell, ott tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
Három, árkot takarító közmunkás nőt gázolt el egy autó a 4206-os úton Karcag közelében pénteken. Ketten a helyszínen meghaltak, társuk könnyebben sérült.
Mint arról mi is beszámoltunk, Nyakó István szocialista képviselő nyílt levélben kérte a belügyminisztert arra, hogy segítsen az elhunytak hozzátartozóinak, a tárca tekintse őket saját halottjainak, hiszen munkavégzés közben hunytak el.
Pintér Sándor válaszában azt írta: az elhunytak munkaadója a Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság volt, amely az elsődleges intézkedéseket megtette. Az elhunytak családját negyvenezer-negyvenezer forintos gyorssegélyben részesítette, az illetékes szakaszmérnökség épületére kitűzték a fekete zászlót, a vízügyi igazgatóság vezetője pedig levélben fejezte ki részvétét az elhunytak hozzátartozóinak. Ezen felül az igazgatóság hozzájárul a temetési költségekhez, és a családok szociális helyzetére figyelemmel segítséget fog adni a gyermekekről történő gondoskodásban is - tette hozzá.
Pintér Sándor szerint sajnos a közterületen, a közutak térségében végzett munka magában hordozza a balesetveszélyt. Ez nem függ az érintett dolgozó jogállásától, személyes körülményeitől.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?