Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Meg lehet-e élni 47 ezer forintból? - vitázott Pintér és Vona

Közmunkáról, közbiztonságról és a rendőrségről vitázott Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor Jobbik-elnök a Tárcatükör csütörtöki rendezvényén Budapesten.

A vita kezdetén a beszélgetés moderátora, Török Gábor politológus szembesítette a feleket a köztük 2010 áprilisában zajló, egy országgyűlési napirend előtti felszólalásból kibontakozó vitára. Ennek során Vona Gábor lemondásra szólította fel a belügyminisztert. A Jobbik elnöke most megismételte, nem látott olyan változást, eseményt, amely változtatna korábbi véleményén, így fenntartja azt. Pintér Sándor válaszában megismételte: a kérdés az, hogy rendet tud-e csinálni a Belügyminisztérium, s a válasza akkor is az volt, hogy igen. Hangsúlyozta: rendetlenséggel nem lehet rendet csinálni, és a törvényesség talaján kell állni. Hozzátette: nem áll szándékában lemondani.

Felidézte: amikor átvették a belügyi terület irányítását, a kistelepülések helyzete volt a legnehezebb. Amit az előző ciklus megélhetési bűnözésnek tekintett, mi nem - szögezte le, hozzátéve, hogy megváltoztatták a szabálysértési szabályozást. Kiemelte a "három csapás" törvény bevezetését, a büntetés-végrehajtási intézetek átalakítását. Célnak nevezte, hogy az eddig teljes egészében külső piacról ellátott büntetés-végrehajtás a jövőben önfenntartó üzem legyen. Példaként említette, hogy vágóhídja már van a büntetés-végrehajtásnak, pár héten belül pékségük is lesz. Az önkormányzati területről azt mondta: itt jelentős probléma volt, hogy óriási pénzkiáramlás történt.

Vona Gábor erre válaszul kifejtette: vannak kérdések, ahol szimpátiával fogadja a tárca küzdelmét, ilyen a közmunkaprogram, az uzsorázás fókuszba állítása és az önfenntartó börtönök kialakítása. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte vannak olyan kényes kérdések - ilyen a csendőrség felállítása, a halálbüntetés visszaállítása, a politikus- illetve a cigánybűnözés kérdése - amelyekről beszélni kellene. Bírálta viszont a rendőrség átszervezését, azt sikertelennek minősítette és szerinte az nem a szervezet hatékonyabb működésének elősegítéséről, hanem a tárca hatalomkoncentrációjáról szól. A polgárőrség alapításának szabályváltozására utalva bírálta a civil társadalom "jótékony hatásának elutasítását, illetve szelektálását" és a minisztérium felső vezetésébe vetett társadalmi bizalom hiányát is kritikaként fogalmazta meg.

Pintér Sándor az ellenzéki képviselőnek arra a felvetésére, hogy 2010-ben nőtt a bűncselekmények száma, azt mondta: 3.000 rendőr hiányzott az utcáról idén viszont 4.200 rendőr eskütétele történik meg. Szerinte a több rendőr több bűncselekményt derít fel és már a 2011-es statisztikára hivatkozva azt mondta: csökkent a közterületi bűncselekmények és a szabálysértések száma.

Vona Gábor szerint a számháború hitvita, ennél sokkal fontosabb, hogy a magyar társadalom szubjektív biztonságérzete nem javult és kiemelte a fiatalok és az idősek sérelmére elkövetett támadásokat. Pintér Sándor a statisztikára hivatkozva azt válaszolta: a fiatalok sérelmére elkövetett támadások területén 13 százalékos csökkenés volt tavaly. Az idősek védelméről szólva azt mondta: az önkormányzatokkal együtt pánikgombos riasztórendszert dolgoznak ki, ennek kialakítására a helyhatóságok pályázhatnak.

Vona Gábor a rendőrség átszervezése kapcsán bírálta, hogy a szervezet hitelességét nem sikerült helyreállítani. Külön is bírálta a Terrorelhárítási Központ létrehozását, amelyet -– utalva arra, hogy Hajdu János, a szervezet főigazgatója korábban a kormányfő védelmét látta el - egy "tízmilliárdos személyi testőrségnek" nevezett.

Pintér Sándor szerint a társadalmi bizalmat sem jogszabály, sem a tárca nem tudja a rendőröknek megadni, ezt csak a rendőrség maga tudja visszaszerezni. Beszélt arról, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat épp azért jött létre, hogy tisztességes, becsületes, megvesztegethetetlen emberek dolgozzanak a szervezetben. Beszélt arról is, hogy lakossági fórumokat is szerveznek, s a Vona által figyelmébe ajánlott Medgyesegyházán is megteszik ezt.

A Terrorelhárítási Központtal összefüggésben a belügyminiszter hangsúlyozta: a szervezetnek nincs nyomozási hatásköre, ha a titkos adatgyűjtés eredményre vezet, ők adják át az ügyet a rendőrségnek. A bevetési egységük azonban az európai átlagot bőven meghaladja, s a cél, hogy az első legyen. Pintér szerint a NIBEK, vagyis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ esetében óriási a félreértés, ez most is létezik, SZEBEK, vagyis Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központként, a kettő közt csak az lenne az eltérés, hogy az új szervezet bűnügyi információs központként az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is meg tudja nézni, hogy ott van-e a keresett személyre vonatkozó adat. Vona Gábor szerint a mivel a tárcával szemben sincs meg a bizalom, a "Kubatov-listák országában" részükről nem támogatható az adatkezelési összpontosítás.

Pintér Sándor szerint munkára kell szoktatni mindenkit, az alsó rétegeket - legyen ott bárki - csak így lehet felemelni. A közmunkaprogrammal összefüggésben a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy arra szükség van a szociális helyzet szempontjából, munkaügyi szempontból, s annak közbiztonságot javító, nemzetgazdaságot segítő, település vagy regionális szempontokat erősítő hatása van. Továbbá lélektani pozitívuma, hogy elősegíti a munka megbecsültségének helyreállítását. Pintér Sándor szerint a programban 206 ezer embernek tudnak munkát adni, jelenleg 188 ezret foglalkoztatnak. A fennmaradó részt a mezőgazdaságban helyezik el. A közfoglalkozást a 47 hátrányos, további 47 kiemelten hátrányos helyzetű településekre összpontosítják. Mint mondta, bízik benne, hogy két év múlva például a mezőgazdaságban dolgozók szociális szövetkezetté alakulnak át, önfenntartókká válnak és már nem lesznek a közfoglalkoztatás rendszerében.


Meg lehet-e élni 47 ezer forintból?



Hatalmas taps fogadta azt a hallgatói kérdést, miszerint a vita résztvevői szerint meg lehet-e élni 47 ezer forintból. Pintér Sándor azt mondta: "ha megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek, kap hozzá megfelelő nevelt állatot (...), akkor meg". Vona Gábor nyilvánvalónak nevezte, hogy ennyi pénzből nem lehet megélni, majd hozzátette: a válasza egyértelmű: ki kell próbálni.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek az üzletek nem nyitnak majd ki december 24-én

Egymás után jelentik be a vállalatok, hogy szenteste napján nem nyitnak majd ki üzleteik, hogy dolgozóik pihenhessenek. Teljes cikk

Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál

Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban... Teljes cikk

Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben

A válaszadók 70%-a egy héten legalább egy nap úgy érzi, hogy elégedett a munkájával - derül ki a PwC friss kutatásából. Teljes cikk