Még mindig nem tudni, ki kap keresetkiegészítést
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA minimálbér és a garantált bérminimum emelése a költségvetési szférában négymilliárd forintba kerül, amiből az intézményeknek a rájuk eső részt saját maguknak kell kigazdálkodniuk. Az, hogy kinek és mennyi jut a 22 milliárdos bérkiegészítésből, továbbra sem ismert.
Mintegy kétmilliárd forint többlet-adóbevételre számít a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2011-es minimálbér-emelés kapcsán - tájékoztatta a Napi Gazdaság Online-t a szaktárca. A munkaadók által fizetett többlet járulékok összege meghaladhatja a 800 millió forintot, a munkavállalók által fizetett többlet járulékok összege pedig az 500 millió forintot.
A költségvetési szférában a minimálbér emelése 9 ezer főt, a garantált bérminimumé pedig 61 ezer főt érint közvetlenül.
Egyelőre nem tudni, hogy kinek, melyik intézményben, mekkora összeg jár abból az összesen 21,9 milliárd forintos bérkiegészítésből, amely arra hivatott, hogy azokat kompenzálja a költségvetési szektorban, akik keveset keresnek és rosszul is járnak az adóváltozásokkal. Az NGM tájékoztatása szerint a részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, azaz jelenleg az sem ismert, hogy mi számít egyáltalán olyan alacsony keresetnek, hogy rendszeres havi kiegészítésre szoruljon.
Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?