Megállapodás született a rendőrök béren kívüli juttatásairól
Megállapodást kötött a Rendészeti Védegylet és a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztériummal (IRM) a 2009-es béren kívüli juttatások rendszeréről - közölte a BRDSZ főtitkára kedden az MTI-vel.
Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára elmondta, hogy a tárgyalások jelenlegi állása szerint a kormány 140 ezer forintos fizetésig kompenzálna a 13. havi fizetést. Ha valaki ennél többet keres, például 150 ezer forintot, akkor kiszámolják a 140 ezer forint egytizenketted részét és ezt hozzáadják az adott havi illetményhez.
Hozzátette: ezen felül szintén béren kívüli juttatásként 4 százalékos támogatásban részesülnek cafeteria rendszerben, így a dolgozók választhatnak, hogy milyen formában részesülnek ebben a juttatásban. A támogatást minden munkavállaló egyénileg fogja megkapni - mondta. Kiemelte, hogy az egyenruhás állomány részére 30 ezer forintos ruházati költségtérítési csekket is biztosítanak, amelyet csak egyenruhára fordíthatnak. Bárdos Judit elmondása szerint a 13. havi bér kompenzálásáról a héten megállapodás születhet a sztrájkbizottság és a kormány között.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?